Férfi kézi: Máthé a PSG első számú jobbátlövője szeretne lenni

Vágólapra másolva!
2023.08.08. 17:17
null
„Ha jól játszom, biztosan sok játékpercem lesz” (Fotó: AFP)
Máthé Dominik szeretne első számú jobbátlövője lenni a Paris Saint-Germain kézilabdacsapatának.

 

„Sokkal többet fogok játszani, mert most én vagyok előnyben Kent Robin Tönnesennel szemben, mivel én már itt vagyok egy éve. Dainis Kristopansszal nehezebb dolgom volt, mert nagyon jó szezont produkált” – mondta az M1 aktuális csatornának a 24 éves magyar játékos, akinek a posztján már nem a Németországba távozott lett játékossal kell megküzdenie, hanem a Szegedtől érkezett norvéggal. „Ha jól játszom, biztosan sok játékpercem lesz” – tette hozzá.

A célokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a klubnál szeretnék hamarabb lezárni a bajnokságot, míg a válogatottal kijutni a jövő évi, párizsi olimpiára, ami biztos nehéz lesz. Úgy vélte, az októberi és novemberi összetartás, valamint a januári Európa-bajnokság jó alkalom lesz, hogy összerázódjon a nemzeti együttes.

A felkészülés kapcsán beszélt a tokiói edzőtáborról, ahol napi egy-egy kézi- és kondiedzésen vett részt. Elárulta, hogy megnézte a klubja futball- és baseballcsapatának is egy-egy mérkőzését, utóbbi sportágat kipróbálta, sőt, kétszer eltalálta a labdát.

Legfrissebb hírek

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

BL-sorsolás: ismét összecsap egymással a Benfica és a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 12:28

Nem tudott nyerni a címvédő PSG, így rájátszásra kényszerül a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:17

Szerencsés góllal nyert a PSG az Auxerre vendégeként

Francia labdarúgás
2026.01.23. 21:57

Suárez duplájával a Sporting legyőzte a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:02

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37

Varázsolt az aranylabdás: Ousmane Dembélé remek duplájával rangadót nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.01.16. 22:59

Az FC Barcelona, a Real Madrid és a PSG akadémiája adja a legtöbb elitligás játékost

Minden más foci
2026.01.14. 13:25
Ezek is érdekelhetik