Női kézi: Két csapattal kell megküzdeni az aranyért – Brattset

Vágólapra másolva!
2023.08.29. 20:41
null
Kari Brattset szerint a Ferencváros mellett a Debrecen is nagy versenytárs lesz az NB I-ben (Fotó: Nemzeti Sport)
A női kézilabda NB I-ben címvédő Győri Audi ETO KC norvég csapatkapitánya kisfia születése óta első teljes szezonjára készül csapatával. Ebből az apropóból a klub hivatalos honlapja készített vele interjút, amelyből kiderül: férje segítsége nélkül nem tudna egyszerre jó anyuka és profi kézilabdázó lenni.

 

Kisfia tavaly novemberi születése után idén áprilisban tért vissza a pályára Kari Brattset, a győriek norvég beállója, aki most első teljes szezonjára készül a zöld-fehérekkel és a klub honlapján megjelent interjúban elárulta, hatalmas megtiszteltetés számára, hogy a csapatkapitányi team része lehet, bár több társát is alkalmasnak tartaná a tisztség viselésére. Brattset arról is beszélt, férje nélkül nem tudná összehangolni az anyai és profi sportolói szerepkört.

„Szerintem túl nagy változáson nem mentem keresztül, csupán a kisfiam, Nils lett a legnagyobb szerelem az életemben. A mindennapokban nagyra becsülöm a férjem támogatását; Nagyon megértő, segítőkész, főleg, amikor pihenni szeretnék. Nélküle azt hiszem, nem lennék egyszerre jó anyuka és profi kézilabdázó” – mondta Brattset, aki az idénnyel kapcsolat várakozásairól is szót ejtett.

„Most is keményen meg kell küzdenünk az FTC-vel, hogy megnyerjük az NB I-et. Ugyanakkor a Debrecent sem írnám le, a múlt idényben ellene is nívós mérkőzéseket játszottunk, ráadásul ezúttal a Bajnokok Ligájában is ellenfél lesz a csapat. Természetesen az aranyérem megszerzéséért fogunk dolgozni” – fogalmazott a norvég játékos.

Legfrissebb hírek

Elek Gábor 2028-ig szerződést hosszabbított Esztergomban

Kézilabda
7 órája

Női kézilabda NB I: már hét játékos távozott Dunaújvárosból

Kézilabda
13 órája

A Mosonmagyaróvár hét góllal győzött a NEKA ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.12.19. 19:41

Gyermeket vár a Mosonmagyaróvár montenegrói válogatott átlövője

Kézilabda
2025.12.19. 14:17

Böde-Bíró Blanka szülés után újra edzésbe állt, hamarosan visszatérhet a pályára

Kézilabda
2025.12.19. 10:34

Női kézilabda NB I: lengyel válogatott átlövőt igazolt a Debrecen – hivatalos

Kézilabda
2025.12.18. 17:40

Hosszabbított magyar válogatott beállójával az FTC – hivatalos

Kézilabda
2025.12.17. 11:21

Női kézilabda NB I: az FTC új szerzeménye Jesper Jensen miatt is döntött a klubváltás mellett

Kézilabda
2025.12.17. 09:40
Ezek is érdekelhetik