Férfi kézi BL: „Köszönöm” – Mikler ötlete volt, hogy a parádézó Imsgard védjen helyette

N-P. T.N-P. T.
2023.09.28. 07:46
Nagy iramú mérkőzésen, fantasztikus teljesítményt nyújtva aratott 34–27-es bravúrgyőzelmet az Aalborg ellen az OTP Bank-Pick Szeged a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, a Pick Arénában. A találkozó után a szegediek vezetőedzőjével, Kárpáti Krisztiánnal beszélgetett az NSO Tv stábja.

Kárpáti Krisztián szerint helyén kell kezelni ezt a győzelmet, éppúgy, ahogy a kudarcokat is.

„Ma minden összejött, amit terveztünk, sok jó egyéni teljesítmény volt, kiváló csapatjáték, mentálisan erősek voltunk, fizikailag is jól bírtuk a harcot. Minden összeállt: kapusteljesítmény, védekezés, támadójáték. Remélem, hasonló szinten tudunk játszani a folytatásban, de azért lehet, hogy lesz ennél gyengébb mérkőzésünk, ma tényleg minden összejött, aminek nagyon örülök, de helyén kezeljük a dolgokat.”

Videónkban beszélt a parádés teljesítményt mutató Emil Imsgardról is – kiderül, hogy Mikler Roland tanácsolta, kezdjen helyette. Beszélgetünk a BL-ben góllal debütáló Szilágyi Benjáminról is, de szóba kerül, hogyan érezte magát a második félidőben, és hogyan ünnepelt a lefújás után.

„9 ÉV KŐKEMÉNY MUNKÁJA″ – SZILÁGYI BENJÁMIN GÓLLAL DEBÜTÁLT A BL-BEN

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA,CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
A-CSOPORT

OTP-BANK PICK SZEGED–AALBORG HB (dán) 34–27
(20–16)
Szeged, 4032néző. Vezette:A. Konjicanin, D. Konjicanin (bosnyákok)
SZEGED:IMSGARD – SOSTARIC 9,Stepancic 2,Bombac 2,BÁNHIDI 3,Bodó 3,Frimmel 2 (1). Csere: Mikler R. (kapus), Kalaras, M. Gaber 2,GARCIANDÍA 4,MACKOVSEK 4,Martins 1,Szilágyi B. 1,Jelinic 1. Edző:Kárpáti Krisztián
AALBORG:N. Landin – Björnsen 1,Hoxer 3,ANTONSEN 5,Möllgaard, Vlah 4,Barthold 2. Csere: Norsten (kapus), M. Hansen 6 (3),HALD 4,P. Larsen 2,Juul, Thurin. Edző:Stefan Madsen
Az eredmény alakulása. 3. perc
. 2–3. 8. p.:5–5. 11. p.:8–7. 15. p.:11–10. 20. p.:13–12. 27. p.:19–14. 34. p.:21–17. 40. p.:22–19. 43. p.:22–21. 51. p.:28–22. 55. p.:31–24
Kiállítások:6, ill. 4 perc
Hétméteresek:2/1, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Kárpáti Krisztián:– Ilyen élményben még nem volt részem pályafutásom során. Sokat dolgoztunk azon, hogy szimpatikus vesztesekből győztesekké váljunk. Köszönjük szurkolóink lelkes biztatását, remélem, hogy rátaláltunk a győztes útra.
Stefan Madsen:– Mindig élmény Szegeden pályára lépni, mert a szurkolók fergeteges hangulatot teremtenek. A kitűnő napot kifogó Szeged ellen hetvenöt százalékos teljesítménnyel nem lehet mérkőzést nyerni.

Legfrissebb hírek

Videó: Messi, Kane, algériai–osztrák dráma – a csoportkör utolsó napjának 19 gólja egy helyen

Foci vb 2026
Tegnap, 8:18

Videók: Messi nélkül és Messivel is ment a góllövés az argentinoknak

Foci vb 2026
Tegnap, 5:35

Hat meccs, egy tripla, két dupla – a 16. vb-játéknap 19 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.27. 08:44

Férfi kézi BL: a Szeged mindkét előző döntőst elkerülte, a Veszprém viszont megkapta a Füchse Berlint

Kézilabda
2026.06.26. 12:15

Amerikai pite: Már csak 1 fontos kérdés maradt a kieséses szakasz előtt? – vb-kibeszélő, 15. nap

Foci vb 2026
2026.06.26. 07:27

Így nyert Ecuador Németország ellen – vb-gólok videón

Foci vb 2026
2026.06.25. 22:28

Sikerre kódolva – a férfi kézi BL-győztes Barca háttere

Képes Sport
2026.06.25. 17:18

Kézi BL: elkészültek a csoportkör kalapjai – a Győr, az FTC, a Veszprém és a Szeged is várja ellenfeleit

Kézilabda
2026.06.25. 13:05
Ezek is érdekelhetik