Schmidt Ádám: A kézilabda is megerősödhet Zalaegerszegen

2023.09.13. 14:31
null
Átadták Zalaegerszegen az Apáczai Csere János Művelődési Központ tornacsarnokát (Fotó: Pezzetta Umberto/Zalai hírlap)
Zalaegerszegen jelenleg a labdarúgás és a kosárlabda van előtérben, de remélhetőleg a kézilabda is megerősödhet – mondta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár szerdán a zalai vármegyeszékhelyen.

Schmidt Ádám az Apáczai Csere János Művelődési Központ mintegy negyedmilliárd forintból, a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) pályázata jóvoltából felújított tornacsarnokának átadóünnepségén kiemelte: a kézilabda megerősítéséhez nagy lendületet adna az olimpiai szereplés, ha lenne magyar csapat a párizsi játékokon.

Az államtitkár felidézte a Zalaegerszegen született Portisch Lajos korábbi szavait, amelyek szerint az 1950-es években még sakkórából is kevés volt az edzésekre, ennek ellenére nemzetközi nagymester, sakkolimpiai bajnok, a Nemzet Sportolója vált belőle. Az utóbbi években ugyanakkor korábban soha nem látott sportcélú fejlesztések indultak országszerte, létesítmények szépültek meg és épültek újak, amelyeket sportszerekkel és modern eszközökkel is elláttak – tette hozzá.

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár reméli, hogy Zalaegerszegen a labdarúgás és a kosárlabda mellett a kézilabda is megerősödhet (Fotó: Pezzetta Umberto/Zalai hírlap)
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár reméli, hogy Zalaegerszegen a labdarúgás és a kosárlabda mellett a kézilabda is megerősödhet (Fotó: Pezzetta Umberto/Zalai hírlap)

Amíg az ötvenes években a sport a szabadidő eltöltésének kiváló lehetősége volt és az élsportolói kiváltságok jelentettek motivációt, addig ma a mindenkit érő számtalan inger ellen kell felvenni a harcot, hogy a sportolást bárki számára elérhetővé és vonzóvá tegyék – jegyezte meg Schmidt Ádám.

Hangsúlyozta: a zalaegerszegi tornacsarnok és öltöző felújítása az MKSZ országos tornaterem-felújítási programja keretében valósulhatott meg. A létesítmény pedig nemcsak a kézilabdasportot szolgálja, hanem a diákoknak a mindennapos testnevelését és a környékbeliek testmozgását is lehetővé teszi.

Pitz András, az MKSZ operatív igazgatóhelyettese arról beszélt, hogy az utánpótlás-nevelés Zalaegerszegen nagy múltra tekinthet vissza, a legkorábbi híradások 1959-ből szólnak erről. A zalai város kézilabdázói az 1995–1996-os idényben az NB I-ben játszottak, bajnok és válogatott játékos is kikerült innen, vagyis ezer szállal kötődik ez a sportág Zalaegerszeghez.

A kézilabda ezer szállal kötődik Zalaegerszeghez (Fotó: Pezzetta Umberto/Zalai hírlap)
A kézilabda ezer szállal kötődik Zalaegerszeghez (Fotó: Pezzetta Umberto/Zalai hírlap)

Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője egyebek mellett arról beszélt, hogy nagyon sok gyerek csak a mindennapos testnevelés keretében mozog, ezért is jó döntés az infrastruktúra felújítása. Zalaegerszegen a sportcélú beruházások – köztük uszoda és sportcsarnokok – mindig jól megtérülő befektetések – közölte.

Balaicz Zoltán, a város polgármestere (Fidesz-KDNP) arra emlékeztetett, hogy Zalaegerszegen 2014 óta igyekeznek minden oktatási, kulturális és sportlétesítményt felújítani. Csak idén mintegy kétmilliárd forint értékű beruházás zárult le vagy zajlik még oktatási intézményeket illetően.

Legfrissebb hírek

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22

Kézi: a legjobb nyolc között az U18-as fiú Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.08.04. 21:08

Kézilabda: negyeddöntős a magyar válogatott az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.04. 16:56

Kézilabda: tízzel nyertek a portugálok ellen az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 21:12

Kézilabda: ikszeltek a románokkal az U18-as lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 19:28

Kézi: Montenegró legyőzésével középdöntősek az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.01. 21:36