Születésnap: Ignácz Ilona 80 éves lett

Vágólapra másolva!
2023.09.11. 10:42
A korábbi kiváló beálló, Ignácz Ilona 1965-ben világbajnokságot nyert a magyar női kézilabda-válogatottal.

 

Hétfőn töltötte be 80. életévét világbajnok kézilabdázónk, Ignácz Ilona.

A Budapesten született kiváló sport­ember a fővárosi Goldbergerben kezdte pályafutását 1956-ban, nevelőedzője Beregszászi János volt. Szélsőnek indult, de később beállóposzton szerepelt és futott be. Ahogyan egy korábbi interjújában fogalmazott a magyaredzo.hu-n, „az akkori beálló, Arany Éva engem is átképzett erre a pozícióra”. 1962 és 1966 között a TFSE, 1966 és 1969 között a Vasas (a piros-kék klubban közben az edzősködést is elkezdte) színeiben szerepelt, 1970-től 1973-ig az Építőket erősítette, ott is zárta le játékoskarrierjét, majd elnökhelyettesként folytatta az egyesületben. Edzői között volt többek között a legendás Török Bódog, Cséfay Sándor és Fleck Ottó is. A válogatottban 1962 márciusában az NDK ellen mutatkozott be Lipcsében, tagja volt az 1965-ben világbajnoki aranyérmet nyerő nemzeti együttesnek. Utolsó, 50. válogatott fellépését 1969 novemberében Csehszlovákiával szemben vívta Kolozsváron. Úgy véli, a válogatottság hatalmas kitüntetésnek számított, mert Török Bódog köztudottan rendkívül igényes szakember volt.

1980-ban Belgiumban ment férjhez, több mint három évtizedig dolgozott edzőként ott és Hollandiában válogatott és klubszinten is, négyszer nyert Belga Kupát együtteseivel.

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2026.02.03. 09:05

Kézi: gondolkodó, döntésképes játékosokat nevelnek az ETO akadémiáján

Utánpótlássport
2026.01.21. 11:24

Kézilabda: Eb-re készül a junior férfiválogatott

Utánpótlássport
2026.01.20. 16:15

Kézilabda Európa-bajnokság: nemzetközi jelenlét és hazai újdonság a Josera Petfood-tól

Kézilabda
2026.01.16. 08:32

Kézi: nívós ellenfelekkel kezdte az évet az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
2026.01.13. 10:31

Kézilabda: remekeltek az ősszel az Éles Kézisuli csapatai

Utánpótlássport
2026.01.09. 14:40

Pergel Andrej: Még nem izgulok, még van idő az Eb-rajtig

Kézilabda
2026.01.09. 10:49

Imre Bence elárulta, ott lehet-e az Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.08. 08:36
Ezek is érdekelhetik