Női kézilabda-vb: magyar bírópáros is meghívást kapott

Vágólapra másolva!
2023.10.11. 12:06
null
Az Altmár Kristóf, Horváth Márton játékvezetői kettős is ott lesz a női kézilabda-világbajnokságon (Fotó: mksz.hu)
Az Altmár Kristóf, Horváth Márton játékvezető kettős is meghívást kapott a november 30-án kezdődő, dán–norvég–svéd közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságra.

 

A magyar szövetség (MKSZ) honlapjának híre alapján versenybíróként Tordai Ilona is ott lesz majd a tornán.

Az MKSZ emlékeztetett, hogy az elmúlt tíz évben – a Horváth Péter, Marton Balázs páros révén – négy alkalommal is jelen lehetett magyar játékvezető kettős a női vb-n, a sorozat pedig most folytatódik.

Egy másik magyar bírópáros is rangos tornán szerepelhet, ugyanis a Bíró Ádám, Kiss Olivér kettős a férfi „klubvilágbajnokságon”, azaz a Super Globe-on működhet közre november 7–12. között a szaúd-arábiai Dammamban. Továbbá az EHF-jelvényt a közelmúltban megszerző Dáné Rita és Marton Zsófia fújhatja a sípot a fejlődő országok csapatai számára sorra kerülő IHF Trophyn, az U17-es női csapatok koszovói európai selejtezőjén.


 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
Tegnap, 9:05

Férfi kézilabda Eb: Nagy László csalódott, de egyben büszke is

Kézilabda
2026.01.29. 11:21

Kézi: gondolkodó, döntésképes játékosokat nevelnek az ETO akadémiáján

Utánpótlássport
2026.01.21. 11:24

Kézilabda: Eb-re készül a junior férfiválogatott

Utánpótlássport
2026.01.20. 16:15

Ukrán játékvezető a Ferencváros csütörtöki El-mérkőzésén

Európa-liga
2026.01.20. 15:15

Kézilabda Európa-bajnokság: nemzetközi jelenlét és hazai újdonság a Josera Petfood-tól

Kézilabda
2026.01.16. 08:32

Kézi: nívós ellenfelekkel kezdte az évet az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
2026.01.13. 10:31

Csalhatott az északmacedón bírópáros, ezért nem vezethet a kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.01.10. 14:49
Ezek is érdekelhetik