Női kézi BL: az Esbjerg telel a csoport élén, négyes holtversenyben az FTC

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2023.11.19. 22:33
null
Breistöl 12 gólt lőtt az Ikastnak (Fotó: EHF)
A női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 8. fordulójában az Esbjerg 12 napon belül harmadszor is legyőzte az Ikastot, ezzel az élről várhatja a januári folytatást a Ferencvárost is a soraiban tudó nyolcasban. A B-csoport másik nem magyar érdekeltségű vasárnapi mérkőzésén a Metz biztosan verte a Ljubljanát.

 

Az újabb dán rangadót nyerő Esbjergben a jövő nyáron Győrbe igazoló Kristine Breistöl 12 gólig jutott, közülük hatot a második félidő első kilenc percében szerzett.

A Krim megint csak nem tudta legyőzni a Metzet, a szlovénok legutóbb 2013 novemberében tudták felülmúlni a franciákat. A Metz ezúttal 40-et szórt a Ljubljanának, és kilenccel bizonyult jobbnak (ezt megelőzően 2022 januárjában a Győr tudott 40-et lőni a Krimnek).

Nyolc forduló után négy csapat (az FTC, a Krim, a címvédő Vipers és Korsós Dorina román csapata, a Rapid Bucuresti) áll 7 ponttal, minden bizonnyal nagy lesz a küzdelem közöttük a folytatásban a továbbjutó helyekért.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
B-CSOPORT, 8. FORDULÓ
Metz (francia)–Ljubljana (szlovén) 40–31 (20–12)
Esbjerg (dán)–Ikast (dán) 37–34 (18–14)

KORÁBBAN
MKS ZAGLEBIE LUBIN (lengyel)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 23–35 (15–18)

AZ ÁLLÁS
1. Esbjerg 8 7 1 259–240 +19 14
2. Metz 8 6 2 281–229 +52 12
3. Ikast 8 5 3 282–259 +23 10
4. Vipers 8 3 1 4 257–235 +22 7
5. Ljubljana 8 3 1 4 232–223 +9 7
6. FTC 8 3 1 4 231–239 –8 7
7. Rapid Bucuresti 8 3 1 4 214–233 –19 7
8. Lubin 8 8 187–285 –98 0

 

Legfrissebb hírek

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
18 órája

Emily Vogel: Kellett némi idő, hogy alkalmazkodjunk Jesper Jensen taktikájához

Kézilabda
2026.01.26. 06:33

Albek Anna parádéjával nyert a Metz Podgoricában a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 18:33

A Győri ETO a második félidőben lerendezte a Gloria Bistritát a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 17:30

A DVSC-nek nem volt esélye a pontszerzésre az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 15:31

A Ferencváros a második félidőben állva hagyta a Ljubljanát

Kézilabda
2026.01.24. 17:32

A jó formában játszó FTC fogadja a rossz sorozatban lévő Ljubljanát a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.24. 07:33

Női kézilabda BL: az Esbjerg győzelmével megelőzte a Bistritát

Kézilabda
2026.01.18. 21:53
Ezek is érdekelhetik