Női kézi: Nem majmoltuk sem a dánokat, sem a norvégokat – Mocsai Lajos

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2023.11.21. 09:37
A Magyar Kézilabda-szövetség hétfőn díszebéden köszöntötte az 1998-as Eb-n bronzérmes, illetve a 2003-as vb-n ezüstérmes női válogatott játékosait, edzőit, illetve a vezetőket. Miután a résztvevők videók segítségével felelevenítették a két világversenyen elért sikereket, Novák András, az MKSZ operatív igazgatója, Kiss István, a szövetség akkori elnöke, valamint a sikerkapitány, Mocsai Lajos köszöntötte a klasszis játékosokat. Az NSO Tv-vel Kökény Beatrix, Ferling Bernadett, továbbá a mindkét világversenyről éremmel hazatérő Pigniczki Krisztina ült fel a nosztalgiavonatra. 

Mocsai Lajos szerint egyrészt az elvégzett kondicionális munka, másrészt a saját kézilabda-filozófia jelentette a sikert azokban az években, amikor 1998 és 2004 között ő irányította a magyar női kézilabda-válogatottat. Az első közös siker 1998-ban, azaz 25 éve az Eb-bronzérem volt, míg rá öt évre egy emlékezetes döntő után ezüstérmet akasztottak klasszisaink nyakába a világbajnokságon.

„Nem majmoltuk sem a dánokat, sem a norvégokat, sem a koreaiakat. Férfias kézilabdát játszottunk egy más típusú felkészítési rendszerben olyan egyéniségekkel, akik rendkívül tehetségesek voltak, és keményen dolgoztak” – így jellemezte Mocsai Lajos az akkori játékosokat, hozzátéve, a maiak előtt példaként kell, hogy álljanak.

Videónkból az is kiderül, hogy a mester rosszul emlékszik a napi edzésmennyiségre, s felidéz egy történetet is, miszerint Bicskei Bertalan, labdarúgó-válogatottunk egykori szövetségi kapitánya eltiltotta játékosait a női kézilabdázók edzésétől.

Az NSO Tv Kökény Beatrixot, Ferling Bernadettet, illetve mindkét siker részeseként Pigniczki Krisztinátkérte meg, hogy elevenítse fel az 1998-as Eb, illetve a 2003-as vb történéseit. A bronzérem kedves emlékeket hoz elő, de vajon az ezüstérem esetében is őszinték a mosolyok? Videónkból kiderül.

Legfrissebb hírek

Kisfia tortával köszöntötte a válogatotthoz visszatérő Böde-Bíró Blankát

Kézilabda
21 órája

Kedvező hírek Mosonmagyaróváron, nem súlyos Kukely Anna sérülése

Kézilabda
2026.09.23. 17:57

Golovin Vlagyimir: Mindenkitől a maximum kell a norvégok ellen

Kézilabda
2026.09.22. 18:45

Pálinger Katalin: Fontos erőfelmérő és mérföldkő előtt állunk

Kézilabda
2026.09.22. 16:54

Női kézilabda Eurokupa: Kukely Anna helyett Kajdon a keretben

Kézilabda
2026.09.21. 09:46

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

Női kézi: Albek Anna mégsem csatlakozik a válogatott kerethez, lemaradhat az Eb-ről is

Kézilabda
2026.09.18. 17:38

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07