Női kézilabda: távozik a győriek dán átlövője

2023.11.01. 15:51
null
Haugsted hazatér (Fotó: Nagy Gábor)
Hivatalos honlapján jelentette be a Győri Audi ETO KC, hogy nem hosszabbítja meg a csapat dán átlövője, Line Haugsted jövő nyáron lejáró szerződését. A tavaly nyáron érkezett játékos egy vállsérülés után eddig 40 mérkőzésen lépett pályára a győrieknél.

Line Haugsted tavaly nyáron került a Győri Audi ETO KC-hez, ám egy súlyos vállsérülés miatt sokáig váratott magára, így eddig a pontig 40 mérkőzésen lépett pályára és 55 gólt szerzett a csapatnál. A klub ügyvezetője, Endrődi Péter a csapat hivatalos honlapjának elmondta, a játékos nem fér bele a győriek megújított koncepciójába, ezért nem újítják meg a jövő év nyarán lejáró szerződését.

„Line sérülése után lelkesen és alaposan végezte el a rehabilitációt, miután jó formában tért vissza a pályára. A jövőre kialakított koncepcióba azonban úgy véltük, hogy mással kívánunk együttműködni. Nem szeretnék még búcsúzni, hiszen messze a szezon vége. Profi játékosról van szó, tudom, hogy mindent megtesz a szezon során a céljaink elérése érdekében” – idézte Endrődi Péter ügyvezetőt a klub honlapja.

„Megbecsülöm a Győrben eltöltött időmet, de úgy érzem eljött az ideje, hogy nyártól egy új klubhoz lépjek. Izgatott vagyok a jövő és az új csapatom miatt. Azonban addig is arról álmodom, hogy fényes érmekkel zárjam ezt a szezont, remélhetőleg aranyakkal, a nagyszerű csapattársaimmal és a szurkolókkal közösen” – így Line Haugsted.

Időközben már az is kiderült, hogy a 28 éves átlövő hazájában folytatja pályafutását. Az Esbjerg csapatának hivatalos Facebook-oldalán megjelent közlemény szerint Haugsted négy évre szóló szerződést írt alá a klubnál.

Ez alapján gyakorlatilag klubot cserélnek a jövő nyáron éppen Esbjergből Győrbe érkező norvég átlövővel, Kristine Breistöllel.

Legfrissebb hírek

Hozta a kötelezőt az ETO a horvát bajnok, a Podravka otthonában

Kézilabda
12 órája

Az Esbjerg és a Bucuresti győzelmével indult az FTC női kézi BL-es csoportja

Kézilabda
12 órája

A Győr visszaülne a Bajnokok Ligája trónjára, a négy közé jutna az FTC

Kézilabda
21 órája

Női kézilabda BL-erősorrend: a Győr lehetőségei bővültek a címvédő és a trónkövetelő kárára

Kézilabda
2026.09.04. 12:15

Kicsit nehezen indult, de végül magabiztos győzelmmel kezdett a bajnokságban az ETO KC

Kézilabda
2026.09.01. 19:34

„Még a karrierem végén is mindig jobb akartam lenni” – Katrine Lunde az NS-nek

Kézilabda
2026.09.01. 11:39

A rajt előtt megtippeltük a férfi és a női kézilabda NB I teljes sorrendjét

Kézilabda
2026.09.01. 10:12

Jobban sikerült rajt: a Győr és a Veszprém merítési lehetőségei határtalanok  

Kézilabda
2026.08.31. 23:03