A női válogatott a szünet után összeomlott a vb-n; Styles veretlen maradna a németek ellen

2023.12.04. 23:44
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:

A magyar női kézilabda-válogatott háromgólos félidei vezetését követően a második játékrészben tizenhárom percig nem talált be Montenegró ellen, s az elvesztett mérkőzéssel nagy hátrányba került a középdöntő előtt. A helyszínről Németh Richárd és Nedelykov Tamás tudósított.A magyar női kézilabda-válogatott háromgólos félidei vezetését követően a második játékrészben tizenhárom percig nem talált be Montenegró ellen, s az elvesztett mérkőzéssel nagy hátrányba került a középdöntő előtt. A helyszínről Németh Richárd és Nedelykov Tamás tudósított.

Az Újpest elleni sikert követően az első helyről várja a Ferencváros elleni vasárnapi rangadót a Paks, és bár a játékosok önbizalma rendben, Papp Kristóf szerint a realitás talaján kell maradniuk. Zombori András írása.

Angliai bevásárlóközpontban nézte a sorsolást Callum Styles, akinek a kivetítő előtt az is eszébe jutott, a körülötte üldögélő helyiek aligha gondolták, hogy a másik asztalnál egy magyar válogatott futballista ül arra várva, kik ellen léphet pályára az Európa-bajnokságon. Borbola Bence interjúja.

Djokics Zseljko büszke arra, hogy Szekszárdon maradt. A tolnai női kosárlabdacsapat szerb-magyar edzője úgy véli, jó úton járnak, és megvan bennük a fejlődési lehetőség, de még kell nekik idő. A szakemberrel Győri Ferenc beszélgetett.

Tizennyolc magyar versenyzővel kedden rajtol a rövid pályás úszó Európa-bajnokság Otopeniben. Masszív éremesélyekről aligha beszélhetünk, de azért a két éve három aranyéremig száguldó Szabó Szebasztián és talán néhány fiatal szereplése hozhat kellemes meglepetést. A helyszínről Csurka Gergely jelentkezett.

A kötöttfogású 87 kilogrammos birkózó, Losonczi Dávid december 4-én klubja, az ESMTK Csili Művelődési Központban rendezett karácsonyi évzáró ünnepségén átvehette a bírói hiba miatt utólag neki megítélt világbajnoki övet és aranyérmet. Krasznai Bence beszámolója.

Legfrissebb hírek

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
14 órája

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
2026.09.03. 23:47

Borbély Balázs már vendég Győrben...; ezek voltak a transzferpiac legnagyobb dobásai

E-újság
2026.09.03. 00:11

Corbu Máriusz: Ha lehetett volna, a pályán alszom; Bolla Bendegúz: Mindig lesz olyan, aki kritizál valamiért

E-újság
2026.09.01. 23:40

Pizzáztunk Marco Rossival; Vancsa a svéd éllovashoz szerződött

E-újság
2026.08.31. 23:40

Három magyar világbajnoki cím; Az amerikai álom kapujában Odnoga Lotti

E-újság
2026.08.31. 00:12

Nate Reuvers újra a kosárválogatottban; Alessandro Chiappini értékelése a röplabda Eb-ről

E-újság
2026.08.29. 23:59

Megszoksz vagy megszöksz – Tóth Alex élvezi a Premier League-stílust; Matija Ljujics második, erőből megütött szervája

E-újság
2026.08.28. 23:50