Férfi kézi: Franciaországból erősíthet a Pick Szeged – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2023.12.08. 12:21
null
Jérémy Toto Szegedre, Matej Gaber a Nantes-hoz kerülhet (Fotó: AFP)
Az északmacedón 24rakomet.mk értesülései szerint játékost cserélhet egymással az OTP Bank-Pick Szeged és a francia élvonalban második helyen álló HBC Nantes.

A portál úgy tudja, hogy a francia csapat beállója, Jérémy Toto a 2024–2025-ös idény előtt csatlakozhat a Tisza-partiakhoz, míg a védekezőspecialista Matej Gaber ellenkező utat járhat be, s nyáron a francia csapathoz igazolhat.

Mint ismert, a Szeged irányítását erre az idényre vette át Kárpáti Krisztián és Vladan Jordovics, a következő évadtól a svéd Michael Apelgren és a szegedi klubikon, Jonas Källman veszi át a csapatot.

A 31 éves Jérémy Toto 2010 és 2018 között a Créteil, aztán két évig a Saint-Raphaël játékosa volt, majd légiósnak állt, s egy évet a lengyel Wisla Plocknál, egyet pedig az északmacedón Vardar Szkopjénél töltött, mielőtt 2022-ben hazatért volna a Nantes-hoz, Szkopjéban pedig az északmacedón bajnokság legjobb játékosának is megválasztották.

A kétszeres francia válogatott Toto idén mutatkozott be nemzeti csapatában, s tagja az Európa-bajnokságra kihirdetett bő keretnek is.

Legfrissebb hírek

Kétgólos hátrányból felállva, a 94. percben mentett pontot a Paris FC a Marseille ellen

Francia labdarúgás
2026.01.31. 23:01

A Sport Bild szerint Palasics Kristóf a Szeged kézilabdacsapatához igazol

Kézilabda
2026.01.29. 18:19

Endrick triplázott, a Lyon öt gólt hintett a Metznek a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.01.25. 22:45

Vladan Matics nyáron visszatér a szegedi kézilabdaklubhoz

Kézilabda
2026.01.21. 11:19

Férfi kézi: Izlandról Franciaországba került a szegedi irányító

Kézilabda
2026.01.20. 14:33

Otthon kapott ki a Marseille, megnyerte a párizsi derbit a PSG

Francia labdarúgás
2026.01.04. 22:46

A férfi kézilabda-válogatott nem tudta átlépni a saját árnyékát; Fazekas Gergő az év játékosa

Kézilabda
2025.12.27. 11:06

Új szerződést írt alá a Szeged beállója – hivatalos

Kézilabda
2025.12.13. 12:31
Ezek is érdekelhetik