Férfi kézi: svéd klasszissal erősíthet a Szeged – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2023.12.21. 17:11
null
Jim Gottfridsson 2025 nyarán Szegedre kerülhet (Fotó: Getty Images)
A svéd Aftonbladet információi szerint 2025 nyarán Szegedre teszi át székhelyét a Bajnokok Ligája-győztes, Európa-bajnok svéd klasszis, Jim Gottfridsson.

 

 

A 31 éves irányító nem sűrűn vált klubot, nevelőegyesületét, a svéd Ystadot 2013-ig erősítette, amikor a német élvonalbeli Flensburghoz igazolt, s 2014-ben Bajnokok Ligáját, 2018-ban és 2019-ben pedig német bajnokságot nyert a csapattal.

A 2021-es világbajnokságon ezüstérmes, a 2022-es magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokságon aranyérmes Gottfridsson flensburgi távozása annak ellenére már több mint egy éve napirenden van, hogy a játékosnak 2025-ig szól a szerződése a csapattal, az előző idényben a Barcával és a Kielcével is szóba hozták, de a katalánok jelentősen csökkentették költségvetésüket, a lengyel csapat pedig csődközeli helyzetbe került, ezért a játékos Flensburgban maradt.

Az Aftonbladet szerint Gottfridsson 2025 nyarától azonban már az OTP Bank-Pick Szeged játékosaként folytatja, ahol együtt dolgozna a svéd válogatott másodedzőjeként dolgozó Michael Apelgrennel és a szegedi ikonnal, Jonas Källmannal, akik jövő nyáron veszik át a Tisza-partiak irányítását, s már igazoltak is egy svéd játékost Tobias Thulin személyében.

Legfrissebb hírek

A Veszprém 42 gólig jutott az FTC otthonában a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
10 órája

Férfi kézilabda NB I: a Győr tíz góllal verte meg a NEKA-t

Kézilabda
2025.09.12. 19:41

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
2025.09.11. 22:46

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 22:34

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.10. 22:34

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
2025.09.10. 20:25

Férfi kézi BL: nem elvárás, de reális cél a négyes döntő Szegeden és Veszprémben

Kézilabda
2025.09.10. 11:48
Ezek is érdekelhetik