Sportrádió: Most mindenki az utolsó meccsre próbál gondolni – Klujber

Vágólapra másolva!
2023.12.14. 10:33
null
Klujber Katrinék figyelme már az olimpiai selejtezőtornán (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Mint ismert, a magyar női kézilabda-válogatott az olimpiai selejtezőt érő tizedik helyen zárta a világbajnokságot. A Sportrádió Hazafutás című műsorában Szabó Szilárd beszélgetett jobbátlövőnkkel, Klujber Katrinnal a torna élményeiről.

 

„Jobban is sikerülhetett volna, de most mindenki az utolsó mérkőzésre próbál gondolni. Emiatt boldogan tértünk haza” – fogalmazott Klujber Katrin.

„Az, hogy az olimpiai selejtezőt kivívtuk, nagyon nagy boldogság számunkra” – mondta, de gyorsan hozzátette, hogy ennél nagyobb célokat is kitűztek maguk elé a világversenyre, ám azokat nem tudták teljesíteni, és emiatt csalódottak is.

Nemzeti csapatunk az olimpiai selejtezőtornán egy erős európai ellenféllel, valamint a dánokat a középdöntőben óriási meglepetésre legyőző Japánnal és Kamerunnal küzd meg április közepén – utóbbit 39–20-ra vertük a vb-n.

„Ha az utolsó meccsünkön látott erőt és tudatos játékot visszük tovább, akkor jól sülhet el a kvalifikáció. Nem úgy kell felfognunk ezt a tornát, hogy lesz egy erősebb, egy papírforma meccs és egy ki-ki mérkőzés, hanem hogy mindegyik találkozó az olimpia felé vezet egy győzelem esetén” – jelentette ki Klujber Katrin.

AZ OLIMPIAI SELEJTEZŐCSOPORTOK EDDIG ISMERT BEOSZTÁSA
1. CSOPORT

– a vb legjobb csapata, amely nem rendelkezik kvótával
– a vb 6. legjobb csapata, amely nem rendelkezik kvótával: MAGYARORSZÁG
– a vb-n a 3. legjobban szereplő kontinens (Ázsia) képviselője saját kvalifikációs versenyéről: Japán
– a vb-n a 4. legjobban szereplő kontinens (Afrika) képviselője saját kvalifikációs versenyéről: Kamerun

A TELJES BESZÉLGETÉST IDE KATTINTVA HALLGATHATJA MEG!

Legfrissebb hírek

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
5 órája

Kézi: gondolkodó, döntésképes játékosokat nevelnek az ETO akadémiáján

Utánpótlássport
2026.01.21. 11:24

Nagy Ilona, az olimpiai és világbajnoki bronzérmes kézilabdázó 75 esztendős

Kézilabda
2026.01.21. 07:16

Kézilabda: Eb-re készül a junior férfiválogatott

Utánpótlássport
2026.01.20. 16:15

Kézilabda Európa-bajnokság: nemzetközi jelenlét és hazai újdonság a Josera Petfood-tól

Kézilabda
2026.01.16. 08:32

Kézi: nívós ellenfelekkel kezdte az évet az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
2026.01.13. 10:31

Kézilabda: remekeltek az ősszel az Éles Kézisuli csapatai

Utánpótlássport
2026.01.09. 14:40

Pergel Andrej: Még nem izgulok, még van idő az Eb-rajtig

Kézilabda
2026.01.09. 10:49
Ezek is érdekelhetik