Női kézi: megműtötték az FTC szerb irányítóját

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.21. 18:11
Már meg is műtötték az FTC kéztörést szenvedett irányítóját, Andrea Lekicset (Fotó: Török Attila)
Megműtötték az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatának, szerb irányítóját, Andrea Lekicset, akinek a szerdai, Vasas elleni bajnokin tört el a keze – számolt be róla közösségi oldalán a 36 éves kézilabdázó.


Mint a szerb Zsurnalra hivatkozva pénteken megírtuk, Andrea Lekicsnek eltört a keze az FTC Vasas elleni szerdai bajnokiján, a szerb irányító pedig olyan súlyosan sérült meg, hogy meg kellett műteni.

A lap mellett az FTC sem közölte, hogy Lekicsre mennyi ideig nem számíthatnak a zöld-fehérek, de mindenképpen érzékeny veszteség a csapatnak, s ez látszódott a szombati, Krim Ljubljana elleni érdi Bajnokok Ligája-mérkőzésen is, melyen az előző kiírásban ezüstérmes magyar csapat 28–26-ra kikapott a Krim Ljubljanától.

A találkozó után a csapat edzője, Allan Heine arról beszélt, alkalmazkodniuk kell az Andrea Lekics nélküli játékhoz, Kukely Anna pedig arról, hogy sokkolta őket az irányító sérülése.

Lekics közösségi oldalán vasárnap délután számolt be róla, hogy már meg is műtötték, így hamarosan elkezdheti a rehabilitációt.


 

 

Legfrissebb hírek

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
Tegnap, 11:04

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Emily Vogel: Kellett némi idő, hogy alkalmazkodjunk Jesper Jensen taktikájához

Kézilabda
2026.01.26. 06:33

A Ferencváros a második félidőben állva hagyta a Ljubljanát

Kézilabda
2026.01.24. 17:32

Női kézilabda: a Fradi sportigazgatója szerint a távozók is maradtak volna; Glauser az utolsó pillanatban döntött

Kézilabda
2026.01.23. 11:24

Női kézilabda NB I: tartalékosan nyert az FTC, ismét ikszelt Fehérváron az Esztergom

Kézilabda
2026.01.21. 20:19

Női kézilabda: az FTC négy játékos távozását is bejelentette, teljes a keret

Kézilabda
2026.01.20. 14:40

Jesper Jensen: Szükség van a magyar fiatalokra!

Kézilabda
2026.01.20. 09:39
Ezek is érdekelhetik