Női kézilabda: váratlanul távozott az FTC egyik szponzora, Kubatov Gábor megdöbbent

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.23. 09:25
Kubatov Gábor szerint jogellenesen bontott szerződést az FTC női kézilabdázóinak egyik szponzora (Fotó: Micheller Szilvia)
A hivatalos indoklás szerint a csapat eredményessége miatt bontott szerződést a Magyar Kupa-címvédő, Bajnokok Ligája-ezüstérmes FTC-Rail Cargo Hungariával a Mahart Passnave Kft. – jelentette be közösségi oldalán Kubatov Gábor klubelnök.


Az FTC elnöke megdöbbenve számolt be arról, hogy a Bényi Szabolcs vezette Mahart Passnave Kft. egyoldalúan felbontotta a csapattal tavaly márciusban három évre kötött szerződést, a cég pedig a csapat eredményességével indokolta a távozást, de Kubatov Gábor szerint – amellett, hogy a Mahart egyoldalúan bontott szerződést – ez jogellenes, s az eredményességet sem tudja mire vélni, hiszen a zöld-fehérek az előző kiírásban a magyar bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is ezüstérmesek lettek, míg a Magyar Kupát megnyerték, ráadásul felek tavaly márciusban három évre szóló szerződést kötöttek.

„Ezzel szemben tény az, hogy jobbak lettünk. Azóta Magyar Kupát nyertünk, bekerültünk Európa négy legjobb csapata közé, vagyis a Bajnokok Ligájában döntőt játszottunk 20 ezer tomboló néző előtt (ez volt a világ egyik legnézettebb kézilabda eseménye). Idén magabiztosan és hibátlanul vezetjük a magyar bajnokságot a Győr előtt. Ezen felül, bejelentettünk négy top igazolást, hogy egy-két éven belül BL-t nyerjünk és így mi legyünk a világ legjobb kézilabda csapata!

Ezen tények után a szerződés felbontása vérlázító, az eljárás és a stílus pedig végtelenül primitív”

– mondta Kubatov Gábor, kitérve rá, elveikből és a megkötött szerződésből sem engednek, ezért jogi eljárást kezdeményeznek.

Az FTC elnöke szerint a Mahart jogtalan döntésével ellehetetlenítik az FTC női kézilabdacsapatának működését.


 

 

Legfrissebb hírek

A Veszprém 42 gólig jutott az FTC otthonában a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
8 órája

Női kézi NB I: Budaörsön nyert a Vác

Kézilabda
10 órája

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
17 órája

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
2025.09.12. 15:13

Rasszista atrocitások érték Mosonmagyaróváron a Győr kézilabdázóit

Kézilabda
2025.09.10. 21:49

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

Vámos Petra vezérletével a Metz legyőzte az Esbjerget a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 17:55

Egy góllal nyert a Buducsnoszt otthonában a BL-be visszatérő DVSC

Kézilabda
2025.09.07. 17:34
Ezek is érdekelhetik