Férfi kézi: eldőlt, Tatabányán játszanak a mieink az olimpiai részvételért

K. Zs.K. Zs.
2024.02.02. 16:43
null
Rendeztek már válogatott meccset Tatabányán korábban (Fotó: Török Attila)
A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) pénteken nyilvánosságra hozta a férfi olimpiai selejtező helyszíneit: ezek szerint a magyar válogatott hazai pályán, Tatabányán mérkőzhet meg Norvégiával, Portugáliával és Tunéziával a 3. csoport két továbbjutó helyének egyikéért március közepén.

A pontos meccsnapokról, a napokon belüli mérkőzéssorrendről és a kezdési időpontokról később születik döntés.

A nemzetközi szövetség közleménye hangsúlyozza, hogy mindhárom tornát „tökéletes pályázónak” ítélték oda; fontos szempont, hogy a rendező ország jelentős kézilabda-hagyományokkal bírjon, és a fogadó arénába legalább 6000 néző férjen be. (A másik két helyszín a spanyolországi Granollers és a németországi Hannover.)

A csoportok első két-két helyezettje jut ki a párizsi olimpiára. A jelenlegi selejtezőrendszer bevezetése (2008) óta először fordul elő, hogy mind a női, mind a férfi magyar válogatott kivívta a selejtezőn való szereplés jogát.

„Óriási sikernek tartom, hogy a női után a férfi olimpiai selejtezőt is megrendezhetjük Magyarországon, ez nagy esély mindkét csapatunknak! – idézi a Magyar Kézilabda-szövetség honlapja Ilyés Ferencet, a szövetség elnökét. – Szeretném megköszönni kollégáimnak ezúttal is a munkát a pályázat sikerre vitele kapcsán, de szintén jár a dicséret a férfiválogatottnak, amely ragyogó Eb-szereplésével sokat segített. A debreceni női olimpiai selejtező szervezése már zajlik, a férfi kvalifikációs torna ráadásul korábban lesz, így nem tétlenkedhetünk, ám ez kellemes teher. Fantasztikus kézilabdatavasz vár ránk, minden eseményre sok szeretettel várjuk majd a szurkolókat!”

„Nagyon örülök, hogy Magyarországon játszhatunk a párizsi olimpiáért! – mondta Chema Rodríguez, a közelmúltbeli Európa-bajnokságon ötödik helyen végző magyar férfiválogatott szövetségi kapitánya. – Óriási szakmai kihívás lesz a négynapos torna három meccsel, sorrendben Tunézia, Norvégia és Portugália ellen, az Európa-bajnokság vége óta természetesen már a márciusi mérkőzések állnak a középpontban. Szeretnénk a szurkolóknak újra örömöt szerezni, az elmúlt hetekben is éreztük, mennyit jelent számukra egy-egy győzelem. Négy csapat küzd majd Párizsért a csoportunkban, nehéz az esélyekről beszélni, de küzdeni fogunk az utolsó pillanatig!”

Az már korábban eldőlt, hogy női válogatottunk Debrecenben küzd majd meg sorrendben Kamerunnal, Svédországgal és Japánnal.

A FÉRFI KÉZILABDA OLIMPIAI SELEJTEZŐ HELYSZÍNEI
1. csoport (Granollers, Spanyolország): Spanyolország, Szlovénia, Bahrein, Brazília
2. csoport (Hannover, Németország): Németország, Horvátország, Algéria, Ausztria
3. csoport (Tatabánya, Magyarország): Norvégia, MAGYARORSZÁG, Portugália, Tunézia

FÉRFI OLIMPIAI SELEJTEZŐ
3. CSOPORT, TATABÁNYA
Március 14., csütörtök
Norvégia–Portugália
Magyarország–Tunézia
Március 15., péntek vagy március 16., szombat
Portugália–Tunézia
Norvégia–Magyarország
Március 17., vasárnap
Tunézia–Norvégia
Magyarország–Portugália

Az olimpia biztos résztvevői: Franciaország (rendező, Európa-bajnok), Dánia (világbajnok), Japán (az ázsiai olimpiai selejtező győztese), Egyiptom (Afrika-bajnok), Argentína (Pán-Amerikai Játékok győztese), Svédország (Eb-3., az Európa-bajnok jogán)

NŐI OLIMPIAI SELEJTEZŐ
1. CSOPORT, DEBRECEN
Április 11., csütörtök
Svédország–Japán
Magyarország–Kamerun
Április 12., péntek vagy április 13., szombat
Japán–Kamerun
Svédország–Magyarország
Április 14., vasárnap
Kamerun–Svédország
Magyarország–Japán

 

Legfrissebb hírek

Máthé Dominik: Chema a meccs után mindenkitől elköszönt, mert nem tudja, hogy ő lesz az edző vagy sem

Kézilabda
Tegnap, 18:29

Az észérvek alapján nekünk jár az egyik szabadkártya a férfi kézilabda-vb-n

Kézilabda
Tegnap, 8:22

Chema Rodríguez: Egyre inkább magyarnak érzem magam, maradni szeretnék

Kézilabda
2026.05.21. 19:15

Utánajártunk, mekkora esélyünk van szabadkártyát kapni a férfi kézi-vb-re

Kézilabda
2026.05.20. 13:17

Az MKSZ jelentkezett a férfi kézilabda-vb egyik szabadkártyájára

Kézilabda
2026.05.19. 12:18

Férfi kéziválogatott: csalódást keltő a szerbek elleni csatavesztés, de maradt némi remény

Kézilabda
2026.05.19. 08:59

Sipos Adrián: Ez a csapat megérdemelné, hogy ott legyen a világbajnokságon

Kézilabda
2026.05.17. 20:10

Nyert a magyar válogatott, de a szerbek mehetnek a kézilabda-vb-re

Kézilabda
2026.05.17. 19:12
Ezek is érdekelhetik