Női kézi BL: Hlavaty szerint a Vipersnek is fontos lenne a győzelem az FTC ellen

2024.02.07. 21:28
Hlavaty Tamás (Fotó: Imago Images)
Hlavaty Tamás, a norvég Vipers Kristiansand női kézilabdacsapatának vezetőedzője szerint az ő együttesének is fontos lenne a szombati győzelem a Bajnokok Ligájában, akárcsak a Ferencvárosnak.

A Vipers az FTC-hez látogat a BL csoportkörének utolsó előtti körében, és bár a címvédő már biztosította helyét a rájátszás első fordulójában - amelynek tétje a negyeddöntőbe jutás lesz -, de nem mindegy számára, hogy hányadik helyen zár.

„Ahogyan a Ferencvárosnak is fontos megnyerni ezt a meccset, nekünk is. Nagy csatát várok, mert egyik Érdre utazó csapatnak sincs egyszerű dolga, de ugyanúgy készülünk erre a mérkőzésre, mint bármelyik másikra és a lehető legjobb eredményt szeretnénk elérni” – hangsúlyozta az M1 aktuális csatornának Hlavaty.

Megerősítette a háromszoros BL-győztes együttes anyagi nehézségeiről szóló hírt is, amit a vezetőség december végén közölt a játékosokkal és stábbal. A 36 éves szakember elmondása szerint a vezetőség az energiaárak jelentős növekedésével és a támogatók szorult helyzetével magyarázta a jelenlegi állapotot. 

Hlavaty szerint a játékosok eddig a megszokott ütemben kapták a fizetésüket, de a legutóbbi megbeszélésen beleegyeztek, hogy a jövőben alacsonyabb bért kapjanak, emellett pedig a szponzorok toborzásában is nagy szerepet vállalnak. A klub hatmillió koronás hiánnyal küzd, ennek kétharmadát viszont már sikerült összegyűjtenie.

„Ha meglesz ez a hatmilliós összeg, akkor ebben az idényben nem lesz gondunk, a következő szezontól pedig új szponzorokat szereztek, így jelenleg ez is biztosítottnak tűnik” – mondta Hlavaty. Hozzátette, még nem lehet tudni, kik fognak távozni a játékoskeretből az anyagi nehézségek miatt, az ő helye azonban stabilnak tűnik a kispadon.

A Vipers Kristiansand a negyedik, az FTC-Rail Cargo Hungaria a hatodik a B csoportban a 13. forduló előtt. A két nyolcasból az első két-két helyezett közvetlenül a negyeddöntőbe jut, a 3-6. helyezettek pedig keresztbejátszanak majd ugyanezért.

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
19 órája

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

A Real Madrid megérkezett a Groupama Arénába – képek

Minden más foci
2026.08.08. 18:09

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54