Női kézilabda: Németországba igazol Szabó Anna

Vágólapra másolva!
2024.02.08. 13:16
Szabó Anna Németországban folytatja (Fotó: budaorshandball.hu/Pozsonyi Roland)
Szabó Anna, a Budaörs junior Európa-bajnok kézilabdázója nyártól a német élvonalbeli Thüringer HC játékosa lesz.

A Moyra-Budaörs honlapjának csütörtöki beszámolója szerint a tavaly nyáron igazolt balszélső szerződése két évre szól majd új klubjánál.

„Nem terveztem a váltást, ám egy olyan ajánlatot kaptam, amire nem tudtam nemet mondani idézte a klub honlapja Szabó Annát. Mindig is álmodoztam külföldi pályafutásról, azonban sosem gondoltam volna, hogy mindez húszévesen megadatik. Sokat vacilláltam, de nem szeretném, ha később megbánnám, hogy nemet mondtam erre a lehetőségre. Nyilván erősen dolgozik bennem az izgalom, hogy ilyen fiatalon ekkora kihívásokkal teli kaland előtt állok. Rengeteget tanultam az elmúlt hónapokban Budaörsön Danitól és Zolitól. Hálás vagyok nekik, hogy az első perctől bíztak bennem és oszlopos tagjává tettek az együttesnek. Kellett egy kis idő, hogy belerázódjak, ám a nehezebb napokon is türelmesek voltak velem. Mára úgy érzem, beérett a munka, stabilizálni tudtam a játékomat. Nincsenek illúzióim, nagyon sokat kell még tanulnom, érnem, tapasztalnom. Közel sem vagyok még kész játékos, rengeteg munka vár még rám. Sokat jelent számomra, hogy a nevelési költségem terheit is vállalta az erfurti együttes, ez komoly biztosítékot jelent, hogy valóban számítanak rám. Mindent megteszek, hogy történelmet írjunk tavasszal Budaörsön. Az utolsó percig nyomom majd a gázt, hogy megháláljam mindazt, amit itt kaptam!”

Az erfurti csapatban nem egyedüli magyar lesz, hiszen Vácról Kuczora Csenge is a Thüringer HC-hez igazol.

 

 

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
10 órája

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC női csapata a BL-ben

Egyéb egyéni
2025.08.29. 15:09

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05

Kézi: Lendvai reméli, az U19-es vb csak a kezdet a válogatottban

Utánpótlássport
2025.08.24. 09:06

Európai kézilabdaligák: Szuperkupa-győztes a „hárommagyaros” Thüringer HC

Kézilabda
2025.08.23. 21:42
Ezek is érdekelhetik