Férfi kézi: dán másodosztályú klub érdeklődik a Szeged nyáron igazolt kapusa iránt – sajtóhír

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.03.05. 11:08
Sajtóhírek szerint Emil Kheri Imsgard egy év után távozik Szegedről és a dán másodosztályba igazol (Fotó: Török Attila)
A handballtransfer.dk azt írja, hogy a dán másodosztályú férfi kézilabda-bajnokságban feljutásra pályázó és három fordulóval a bajnokság vége előtt az első két helyezetthez képest egypontos hátrányban lévő Höjnél folytatja pályafutását az OTP Bank-Pick Szegedhez tavaly nyáron érkező norvég válogatott kapus, Emil Kheri Imsgaard.

A Höj három fordulóval a bajnokság vége előtt a tabella harmadik, osztályozót érő helyén áll, de csak egy pont a hátránya a nála egy meccsel kevesebbet játszó Grindstedhez és a második helyezett Midtjyllandhoz képest. A klubnak pedig nagy céljai vannak, s szeretne feljutni az élvonalba, ennek érdekében már megszerezte a 42 éves egykori klasszist Hans Lindberget a német Füchse Berlintől.

A handballtransfer.dk ugyanakkor egy másik, meglepő igazolásról is beszámolt, ugyanis a dán lap úgy tudja, hogy a Höj az OTP Bank-Pick Szegedtől erősít, a Tisza-partiakhoz tavaly nyáron az Elverumtól érkező Emil Kheri Imsgaard személyében.

A norvég válogatott kapus tavaly hároméves, 2026-ig szóló szerződést kötött, de nincs könnyű helyzetben, ugyanis nemrég poszttársa, Mikler Roland arról beszélt az Indexnek, hogy szeretné meghosszabbítani 2024 nyarán lejáró szerződését Szegeden, ugyanakkor a csapat már megszerzett egy kiváló kapust, hiszen nyártól a svéd Thobias Thulin is a már Michael Apelgren irányította csapatot erősíti.

A Szeged Thulin mellett eddig négy játékost igazolt, a norvég jobbátlövő, Magnus Röd a Kolstadtól, a francia beálló, Jérémy Toto a Nantes-tól, az izlandi irányító, Janus Dadi Smaráson a Magdeburgtól, a szerb játékmester, Lazar Kukics pedig a Dinamo Bucuresti-től érkezik, míg Matej Gaber a Nantes-nál, Szita Zoltán pedig a lengyel Plocknál folytatja.
 

 

Legfrissebb hírek

A Veszprém 42 gólig jutott az FTC otthonában a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
20 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
2025.09.11. 22:46

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 22:34

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
2025.09.10. 20:25

Férfi kézi BL: 11 szupercsapat csatázhat a négyes döntőbe jutásért

Kézilabda
2025.09.10. 07:44

Szoros meccset nyert meg az FTC Balatonfüreden a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.08.31. 16:47

A Szeged könnyed győzelmével kezdődött a férfi kézilabda NB I új idénye

Kézilabda
2025.08.28. 19:23
Ezek is érdekelhetik