Férfi kézilabda: kijutott az olimpiára a horvát válogatott

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.03.16. 18:54
A horvátokat Ausztria Algéria elleni sikere választja el a párizsi olimpiától (Fotó: hrs.hr)
Az Ausztria elleni győzelem után a házigazda német válogatottat 33–30-ra múlta felül a férfi kézilabdázók Hannoverben zajló olimpiai selejtezőtornáján a horvát nemzeti csapat, amely nem sokkal saját mérkőzése megnyerése után jutott ki a párizsi olimpiára, ugyanis Ausztria magabiztosan nyert Algéria ellen.

Két izlandi edző, a németeket irányító Alfred Gíslason és a horvátokat vezető Dagus Sigurdsson lényegében az olimpiai kvótáért csapott össze Hannoverben. A németek egyébként is valamivel jobb játékerőt képviselnek, mint ellenfelük, de segítette őket a hazai pálya is.

A horvátok azonban felrúgták az előzetes várakozásokat, kiváló védekezéssel hamar komoly előnyt építettek, s a szünetben is 16–10-re vezettek. A fordulás után a németek gondjait csak tetézte, hogy megsérült az Eb-n remeklő irányítójuk, Juri Knorr, ennek ellenére többször is visszajöttek két gólra, de ennél közelebb már nem tudtak kerülni, a horvátok pedig a 33–30-as győzelmükkel egy lépésre kerültek attól, hogy kijussanak a párizsi olimpiára: ha a 17 órától kezdődő mérkőzésen Ausztria legyőzi Algériát, nyugati szomszédaink kvalifikálnak az ötkarikás játékokra.

FRISSÍTÉS: Ausztria valósággal átgázolt Algérián, már a szünetben héttel, 20–13-ra vezetett, végül simán, 41–26-ra nyert, ezzel Horvátország az utolsó forduló eredményétől függetlenül biztosan az első két hely valamelyikén végez, azaz kijutott a párizsi olimpiára.

FÉRFI KÉZILABDA OLIMPIAI SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
1. CSOPORT (Hannover, Németország)
Németország–Horvátország 30–33 (10–16)
Algéria–Ausztria 26–41 (13–20)

Az 1. csoport állása: 1. Horvátország 4 pont, 2. Németország (71–62) 2 p, 3. Ausztria (70–61) 2 p, 4. Algéria 0 p

3. CSOPORT (TATABÁNYA) 
Portugália–Tunézia 37–29 (18–12)
NORVÉGIA–MAGYARORSZÁG 29–25 (16–13)

   
1. Norvégia2261–544
2. Portugália21166–612
3. MAGYARORSZÁG21158–532
4. Tunézia2253–700
A 3. CSOPORT ÁLLÁSA

 

Legfrissebb hírek

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 19:47

A németek visszavágnának Dániának a férfi kézilabda Eb-döntőben

Kézilabda
2026.02.01. 10:40

Magabiztos játékkal nyerte meg a franciák elleni rangadót, így elődöntős Németország a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 19:43

Hiába vezettünk szinte végig, a horvátok két góllal legyőztek minket és bejutottak az elődöntőbe – a 10. helyen zártunk

Kézilabda
2026.01.28. 19:32

Végig vezetett, s legyőzte Izlandot Horvátország a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.23. 17:27

A német férfi kézilabda-válogatott megérett a világraszóló sikerekre

Kézilabda
2026.01.05. 13:18

Ez is sima volt, ismét 40 gól fölé jutott a Veszprém a Kolstad ellen

Kézilabda
2025.11.19. 20:17

Nem sikerült a címvédés: elbukta a 80 perces egyiptomi csatát a Veszprém

Kézilabda
2025.10.02. 21:18
Ezek is érdekelhetik