Korsós Dorina jó formában van, és szeretne visszakerülni a kéziválogatottba

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.03.04. 11:06
Korsós Dorina (Fotó: Koncz Márton, archív)
Korsós Dorina jól érzi magát a Rapid Bucuresti kézilabdacsapatánál, a következő idényben is a román gárdát erősíti, ami pedig a válogatottat illeti, a jövőben is keményen készül és reméli, hogy vissza tud kerülni a keretbe.

A Rapid – amely jelenleg a második helyen áll a román bajnokságban, hat ponttal lemaradva a fővárosi rivális CSM-től – szombaton a Dunarea Brailával játszik rangadót.

„Előzetesen is az ezüstérem volt a cél. A második helyet mindenképpen szeretnénk megszerezni, de ehhez a hátralévő összes meccsünket meg kell nyernünk” – mondta az M1 aktuális csatornának a Győrrel háromszoros Bajnokok Ligája-győztes, 28 éves balszélső, Korsós Dorina.

A játékos hangsúlyozta: a remek formájának titka az, hogy nagyon jól érzi magát a klubnál, jó a csapategység, nagyszerű a viszonya az edzővel és a stáb többi tagjával, magabiztosnak érzi magát, s ezért tud jól teljesíteni. Hozzátette: a korábbi hosszú sérülése után – a bal térdét többször is meg kellett műteni, ezért erre a testrészére azóta külön is erősít – most érzi azt, hogy újra tudja élvezni a kézilabdát, s ez meglátszik a teljesítményén is.

A Rapid Bucuresti a Bajnokok Ligájában azonos csoportban szerepelt a Ferencvárossal, de hetedik helyével búcsúzott a további küzdelmektől. Korsós azt mondta: azzal együtt, hogy jó volt az FTC ellen és Magyarországon játszani, nehéz volt számukra a BL-idény, sok volt a sérültjük, de tanulnak a történtekből. A kiesés után a bajnokságra koncentrálnak, hogy a második helyet megszerezve a következő idényben is tudjanak indulni.

A kézilabdázó két éve erősíti a Rapid Bucurestit, s mint mondta, közös megegyezéssel érvényesítették a szerződésében szereplő egyéves opciót, így a következő idényben is a román csapatban játszik.

Az interjúban szóba került a nemzeti együttes is, nevezetesen, hogy Korsós sokak meglepetésére nem került be Golovin Vladimir szövetségi kapitány szűk világbajnoki keretébe.

„A válogatottban szerepelni hatalmas nagy megtiszteltetés, nap mint nap ezért is edzünk, hogy bekerüljünk, én is próbálok mindent megtenni. Persze ennél ez azért egy kicsit bonyolultabb, de nem adom fel, készülök, küzdök, és remélem, hogy a jövőben még vissza tudok kerülni” – fogalmazott ezzel kapcsolatban a játékos.

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
14 órája

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22

Kézi: a legjobb nyolc között az U18-as fiú Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.08.04. 21:08

Kézilabda: negyeddöntős a magyar válogatott az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.04. 16:56

Kézilabda: tízzel nyertek a portugálok ellen az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 21:12

Kézilabda: ikszeltek a románokkal az U18-as lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 19:28