„Majd az orvosok megoldják” – Sipos Adriánt nem zavarja az arcsérülése

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.03.15. 08:21
null
Kezdődött-e már valaha meccs Sipos Adrián góllal? Nos, a magyar férfi kézilabda-válogatott védőspecialistája elárulta, nem Tunézia ellen történt ez meg először. Bár még vérző sebbel adta az interjúkat a 33–24-es győzelem után, nem hiszi, hogy ez a sérülés gondot okozna az olimpiai selejtező folytatásában.

„Majd az orvosok ezt kezelni fogják, megoldják, hogy ne legyen ebből probléma. De nem ez az elsődleges dolog, amivel foglalkozni kell, hanem azzal, hogy nyertünk. Örülök nagyon a csapat eredményének, de remélem, hogy a következőn napon még jobb eredményt érünk el. Már elkezdtük a felkészülést a norvégokra, mindent bele kell adni, és nyerni kell” – mondta Sipos Adrián, aki rendületlenül adta az interjúkat annak ellenére, hogy a Tunézia elleni meccs második félidejének közepe táján felszakadt a szeme alatti terület, és még ekkor is vérzett. 

Videónkban azt is elmondja, mikor történt meg már korábban, hogy az ő góljával indult egy mérkőzés. 

FÉRFI KÉZILABDA OLIMPIAI SELEJTEZŐ
3. CSOPORT (TATABÁNYA), 1. FORDULÓ 
MAGYARORSZÁG–TUNÉZIA 33–24 (17–10) 
Tatabánya Multifunkcionális csarnok, 4975 néző. V: Pavicsevics, Raznatovics (montenegróiak)
MAGYARORSZÁG: MIKLER – Imre B. 4, Ancsin G. 3, LÉKAI 6 (3), Bánhidi 3, Szita 1, BÓKA 4. Csere: BARTUCZ (kapus), Sipos A. 1, BODÓ 4, Rosta M. 3 (2), LIGETVÁRI, Ilic Z. 2, Fazekas G., Krakovszki Zs., Hanusz 2. Szövetségi kapitány: Chema Rodríguez
TUNÉZIA: Harbaui – Rzig 4 (1), BEN ABDALLAH 4, Suiref, AIDI 4, Maref 2, Rmiki. Csere: Ben Tekaja (kapus), Ben Szalah, Darmul 3, Dzsbeli, Satti 1, Tumi 1, Basa 3, Abdelli, Margeli 2. Szövetségi kapitány: Patrick Cazal
Az eredmény alakulása. 4. p.: 3–1. 10. p.: 6–3. 13. p.: 7–6. 18. p.: 9–9. 26. p.: 15–9. 35. p.: 18–14. 42. p.: 24–17. 45. p.: 27–20. 52. p.: 31–21.
Kiállítások: 10, ill. 14 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Chema Rodríguez: – Azt vártuk, hogy a meccs csak az utolsó percekben dől el, és nemcsak a kilencgólos siker miatt vagyunk boldogok, hanem csupán a győzelem miatt is, hiszen az első meccs mindig nagyon fontos. Fantasztikusak a szurkolók, az ő segítségükkel nem fáradunk el.
Patrick Cazal: – Kemény meccs volt, és kicsit csalódott vagyok a teljesítményünk miatt, mert túl sokat hibáztunk. Nem volt egyszerű dolgunk, mert az ellenfélnek nagyon erős játékosai vannak a belső posztokon, és nehéz volt ellenük védekezni.

A csoport másik mérkőzésén
Norvégia–Portugália 32–29 (18–13)
 

A 3. CSOPORT ÁLLÁSA

M

GY

D

V

L–K

Gk

P

1. Magyarország

1

1

0

0

33–24

9

2

2. Norvégia

1

1

0

0

32–29

3

2

3. Portugália

1

0

0

1

29–32

–3

0

4. Tunézia

1

0

0

1

24–33

–9

0

 

Legfrissebb hírek

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
1 órája

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
2 órája

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
7 órája

Szerbiával vagy Litvániával játszik a vb-ért a magyar férfi kéziválogatott

Kézilabda
2026.01.31. 15:15

Palasics, Imre és Sipos az Eb legjobbjai között, lehet szavazni rájuk

Kézilabda
2026.01.29. 13:19

Olvasóinknál Imre Bence kiemelkedett a magyar csapatból a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.01.29. 11:38

Férfi kézilabda Eb: Nagy László csalódott, de egyben büszke is

Kézilabda
2026.01.29. 11:21

75 éves az olimpiai 6. helyezett kézilabdázó, Buday Ferenc

Kézilabda
2026.01.29. 06:42
Ezek is érdekelhetik