Női kézi BL: Faluvégiék minimális előnybe kerültek az Ikast ellen

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.03.17. 17:31
Xenia Smits nyolc gólt lőtt, a Bietigheim kettővel nyert az Ikast ellen (Fotó: SG BBM Bietigheim Frauen/Instagram)
Hazai pályán 29–27-re nyert a sérült Szikora Melinda mellett Faluvégi Dorottyát és Háfra Noémit foglalkoztató német SG BBM Bietigheim a dán Ikast ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőbe jutásért rendezett párharcának első mérkőzésén.

Fordulatos mérkőzést vívott a két csapat, a Bietigheim korai 7–4-es előnye ellenére az Ikast még az első félidőben 13–10-re fordított, s egészen a hajráig vezetett is.

A Bietigheim azonban nagy erőket mozgósított és az utolsó 10 percet kétgólos előnyről kezdte, majd az idegek harcát is jól bírta, végül előnyét meg tudta tartani, s 29–27-es előnyről várhatja a dániai visszavágót.

A mérkőzés legjobbja a hazaiaktól a 12 lövésből nyolc gólt szerző Xenia Smits volt, míg a vendégektől Ingvild Bakkerud 11-ből hét góllal zárt. A két magyar légiós közül Faluvégi Dorottya mindkét kísérletét gólra váltotta, Háfra Noéminek viszont nem volt próbálkozása.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
RÁJÁTSZÁS A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
SG BBM Bietigheim (német)–Ikast (dán) 29–27 (13–14)

KORÁBBAN
Krim Ljubljana (szlovén)–CSM Bucuresti (román) 24–30 (12–18)
FTC-Rail Cargo Hungaria–Brest Bretagne (francia) 28–30 (15–14)
DVSC-Schaeffler–Vipers Kristiansand (norvég) 28–29 (16–16)

 

Legfrissebb hírek

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
20 órája

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
2025.09.12. 15:13

Vámos Petra vezérletével a Metz legyőzte az Esbjerget a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 17:55

Egy góllal nyert a Buducsnoszt otthonában a BL-be visszatérő DVSC

Kézilabda
2025.09.07. 17:34

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35

A német Dortmund otthonában rajtol a címvédő Győr

Kézilabda
2025.09.07. 09:40

Hazai győzelemmel kezdte a női kézi BL-t a Gloria Bistrita

Kézilabda
2025.09.06. 18:11

Kettészakadni látszik a mezőny a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.05. 11:24
Ezek is érdekelhetik