Férfi kézi BL: hiába vezetett néggyel, simán kikapott a PSG a Barcától

2024.04.25. 22:22
A katalánok nehezen kezdtek, de legyűrték a párizsiakat (Fotó: Twitter/Barca Handbol)
A Barcelona a lassú kezdése ellenére végül könnyedén, 30–22-re győzte le a Paris Saint-Germaint a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

Egyik gárda sem kezdett igazán magabiztosan, szinte csak tapogatóztak az első percekben a csapatok. A 10. perctől azonban a PSG tempót tudott váltani és a gyenge barcelonai kapusteljesítmény miatt el is tudott lépni három góllal. A folytatásban ugyan össze tudták szedni magukat a katalánok, de a szünetig igazán veszélyes közelségbe nem sikerült férkőzniük. 

A második félidő eleje ugyan még nagyon hasonlított az elsőre, ám nagyon hamar változott a felállás. A Barcelona megtalálta a játékát és a 32. percre a négygólos hátrányából egy kiváló rohanással egygólos előnyre tett szert. Sőt ezt követően szinte teljesen szétestek a párizsiak és egyre csak növekedett a katalán előny, az 50. perc előtt már hattal vezettek a vendégek. A lezárásig ugyan még voltak villanásai a Párizsnak, de ez már közel sem volt elég, így a PSG nyolcgólos hátrányból várhatja a folytatást. 

KÉZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
PSG (francia)–Barcelona (spanyol) 22–30 (14–11)

 

Legfrissebb hírek

Luis Enrique: Beállíthatjuk a Real Madrid csúcsát

Bajnokok Ligája
10 órája

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Francia válogatott balhátvéddel erősített a PSG – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.08.09. 20:16

50 millió euróért igazolt francia válogatott középpályást a PSG – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.08.06. 20:06

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2026–2027

Kézilabda
2026.07.28. 19:37

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.07.25. 21:42

Férfi kézi: a PSG megszerezte a távozó veszprémi szélsőt – hivatalos

Kézilabda
2026.07.07. 13:53