Lezárult az ügy, megkapta büntetését a bundagyanúba kevert egykori bírófőnök

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.04.12. 13:40
Megkapta büntetését Dragan Nacsevszki (Fotó: Getty Images)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) hivatalos honlapján tudatta, hogy lezárta a játékvezetők korábbi vezetőjével, Dragan Nacsevszkivel szemben indított ügyét. A bírók küldéséért korábban felelős tisztségviselőt két évre tiltották el és pénzbírságot kapott.

Mint megírtuk, az EHF még 2023 májusában, rendkívüli ülésen függesztette fel versenybizottságának tagját, a korábban a játékvezetők küldéséért is felelő Dragan Nacsevszkit, mert a dán Tv2 az általa készített, a nemzetközi kézilabdában előforduló esetleges mérkőzésbefolyásolásokról szóló dokumentumfilmjének egy részében rejtett kamerás felvételekkel próbálta lebuktatni a tisztségviselőt.

Nacsevszki visszautasította a magát kínai üzletembernek kiadó személy ajánlatát, ennek ellenére az EHF felfüggesztette őt, mert „nem határolódott el teljesen a dologtól, ezért hibás jelzéseket küldött az általa képviselt szerepkörben”, a fő gond pedig az volt, hogy Nacsevszki az esetet nem jelentette az EHF-nek.

Az európai szövetség most honlapján tudatta, hogy lezárta a Nacsevszki-ügyet: a tisztségviselőt 2024. április 12-től számítva két évre felfüggesztették, ugyanakkor az EHF Kézilabda-bíróságának eredeti határozata miatt a fellebbviteli bíróság két hónapot levon a felfüggesztési időszakból.

Nacsevszkinek a felfüggesztés mellett még 5000 eurós bírságot is fizetnie kell az EHF magatartási kódexében meghatározott alapvető kötelezettségek megsértése miatt.

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22

Kézi: a legjobb nyolc között az U18-as fiú Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.08.04. 21:08

Kézilabda: negyeddöntős a magyar válogatott az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.04. 16:56

Kézilabda: tízzel nyertek a portugálok ellen az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 21:12

Kézilabda: ikszeltek a románokkal az U18-as lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 19:28