„Vért ittunk” – mondta a svédek elleni győztes meccs MVP-je

N-P. T.N-P. T.
2024.04.12. 20:48
null
Kiváló, végig koncentrált játékkal a magyar női kézilabda-válogatott 28–25-re felülmúlta az esélyesebbnek számító Svédországot és nagyot lépett az olimpiára való kvalifikáció felé a Debrecenben zajló selejtezőtornán. Ha a mieink vasárnap legyőzik Japánt is, megváltják a jegyüket Párizsba. A találkozó után a meccs legértékesebb játékosának megválasztott Kuczora Csengével beszélgetett az NSO Tv stábja.

Kuczora Csengétől először azért kérdeztük, hogyan mentek bele ebbe a meccsbe.

„Tudtuk, hogy nagyon kell ez a mérkőzés, erre készültünk egész nap, mindenki nagyon fókuszált erre a találkozóra. A védekezésünkön ez teljesen látszódott, hogy mindenki koncentrált. Vért ittunk, ha lehet így fogalmazni, és ez nagyon jól jött ki, úgyhogy örülök neki.”

Videónkban elmeséli, mekkora segítséget adott nekik a szurkolók fantasztikus fogadása a csarnok előtt; elmeséli, hogy mit jelent számára az MVP-cím; megtudjuk, mennyire érzi már közel Párizst, illetve hogyan telik majd a két napjuk a japánok elleni meccsig.

Kézilabda
2024.04.12. 21:16

Böde-Bíró Blanka: Rettentően stresszes volt az elmúlt két hetem

Simon Petra: A svédeket alaposan megleptük a keménységünkkel, nem erre számítottak • Bordás Réka: Most jött ki mindenkiből az, amire valójában képes • Papp Nikoletta: A játékvezetők kipécéztek maguknak.

 

NŐI KÉZILABDA OLIMPIAI SELEJTEZŐTORNA
1. CSOPORT, 2. FORDULÓ
SVÉDORSZÁG–MAGYARORSZÁG 25–28 (11–15) 
Debrecen, Főnix Aréna, 3679 néző V: Kuttler, Merz (németek)
SVÉDORSZÁG: BUNDSEN – Hagman 4 (3), Dano 1, Lindqvist 1, Blohm 4, Roberts, Hansson 1. Csere: Eriksson (kapus), CARLSON 7, Lundström, Hvenfelt 1, Axnér 1, Thorleifsdóttir 4, Johansson, Strömberg 1. Szövetségi kapitány: Tomas Axnér
MAGYARORSZÁG: BÖDE-BÍRÓ – GYŐRI-LUKÁCS 6, KLUJBER 7 (2), Vámos P. 1, Füzi-Tóvizi, KUCZORA 8 (1), Szöllősi-Schatzl 2. Csere: Janurik (kapus), Papp N., Debreczeni-Klivinyi 2, Bordás 1, Simon P. 1, Márton G. Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir
Az eredmény alakulása. 7. perc: 1–4. 17. p.: 7–7. 23. p.: 8–11. 28. p.: 10–14. 35. p.: 15–17. 44. p.: 18–20. 52. p.: 20–24. 58. p.: 24–26.
Kiállítások: 8, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 3/3, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Tomas Axnér: – A magyarok erősek voltak, keményen támadtak, és jól kezdték a meccset, mi pedig nem. A csarnokban elképesztő volt a hangulat, és jól tudjuk mi is, milyen hazai pályán szerepelni, a saját szurkolóink mennyit számítanak, nem könnyű így játszani egyik ellenfélnek sem. Nem örülök az eredménynek, de előző nap is játszottunk egy kemény meccset Japán ellen, és huszonnégy óra alatt nem tudtunk tökéletesen regenerálódni, nem volt a játékunkban elég átütő erő. A magyarok jobbak voltak, megérdemelték a győzelmet, számunkra pedig egyszerű a képlet, meg kell vernünk a briteket, és kint vagyunk az olimpián.

   
AZ ÁLLÁS      
1. MAGYARORSZÁG2277–364
2. Svédország21160–562
3. Japán21171–512
4. Nagy-Britannia2227–920

A 3. (UTOLSÓ) FORDULÓ PROGRAMJA
Április 14., vasárnap
16.45: Nagy-Britannia–Svédország  (Tv: M4 Sport)
19.15: MAGYARORSZÁG–Japán  (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
18 órája

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
19 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
20 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
Tegnap, 10:37

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17