„A végsőkig kitartunk, és egy csapatként küzdünk majd!” – Veronica Kristiansen a final fourról

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.05.30. 16:38
Veronica Kristiansen izgatottan várja a hétvégi négyes döntőt (Fotó: gyorietokc.hu)
A Győri Audi ETO KC kilencedik négyes döntőjére készül a női kézilabda Bajnokok Ligájában. A győriek a szombati első elődöntőben a dán Esbjerggel csapnak össze a döntőbe jutásért. A találkozó előtt Veronica Kristiansen beszélt az esélyekről a klub hivatalos honlapjának, egyben a szurkolóknak küldött üzenetet.

 

„Az első győri idényemben megnyertük a Bajnokok Ligáját, de azóta sok év eltelt, úgyhogy szeretnénk megismételni az akkori teljesítményt – fogalmazott a győriek klubhonlapjának Veronica Kristiansen. – Rendkívül izgatott és boldog vagyok, nagyon várom már a hétvégét. Nagyszerű a hangulat, támogatjuk egymást a lányokkal. Tudjuk, hogy mit akarunk elérni egyénenként, csapatként és klubszinten. Ugyanazon célokért küzdünk, és minden nap igyekszünk egymás határait egyre magasabbra kitolni. Úgyhogy a hangulat és a csapatszellem is rendkívül jó.”

A Győrnek a szombati lesz a hetedik fellépése az Esbjerg ellen, és eddig mindegyik találkozót a magyar csapat nyerte meg. Kristiansen reméli, hogy a jó sorozat ezúttal sem szakad meg: „Persze, a statisztika jól mutat és felénk billen, de minden mérkőzés más. Tudom, hogy az Esbjerg idén még erősebb csapatként érkezik, de ugyanez igaz ránk is. Szóval a végsőkig kitartunk, és egy csapatként küzdünk majd! A szurkolóknak azt üzenném, hogy szükségünk van rájuk! Hajrá, ETO! Hajrá, Győr!”

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NÉGYES DÖNTŐ, BUDAPEST, MVM DOME
ELŐDÖNTŐ (június 1.)
15.00: Győri Audi ETO KC–Team Esbjerg (dán) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
18.00: Metz (francia)–SG BBM Bietigheim (német) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
HELYOSZTÓK (június 2.)
15.00: a harmadik helyért
18.00: döntő

 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda BL: az Esbjerg győzelmével megelőzte a Bistritát

Kézilabda
2026.01.18. 21:53

Felkészülés: önbizalom-növelő győzelmet aratott az ETO a Rapid ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.18. 16:40

Felkészülés: hét gólt rúgott az ETO Akadémiának a Komáromi FC

Labdarúgó NB I
2026.01.18. 14:12

Óriási meglepetés Győrben: a Loki szakította meg a címvédő nagy sorozatát

Kézilabda
2026.01.17. 19:41

Női kézilabda BL: Johansson tiszteli a Debrecent, Jensent „kultúrsokk” érte

Kézilabda
2026.01.17. 11:49

Dobogóesélyesből a Ferencváros kihívója lett az ETO FC

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 12:30

Szabad az út a Ferencvároshoz? – elhagyja az Esbjerget a dán válogatott irányító

Kézilabda
2025.12.16. 10:25

Női kézi-vb: lesújtó diagnózis, hosszú időre kidőlt a svájci beálló

Kézilabda
2025.12.10. 15:31
Ezek is érdekelhetik