Klujber: Nincs nagy örömködés, ezt a két és fél hetet még megtoljuk

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.05.12. 09:42
null
A Győri Audi ETO KC hazai pályán 32–30-ra megverte az FTC-Rail Cargo Hungariát a női kézilabda NB I-ben. A vendég ferencvárosiak mégsem lehettek elégedetlenek, mert így is nagyot léptek az aranyérem felé. A találkozó után a 8 góllal záró Klujber Katrinnal beszélgetett az NSO Tv stábja.

Klujber Katrinnak felvetettük, hogy mindkét csapat örült a végén, de talán az FTC öröme lehetett őszintébb.

„Én is úgy láttam, hogy mi egy picit jobban örültünk, természetesen nem annyira, mintha nyertünk volna, de így is örültünk a mérkőzés végén. Kicsit hullámzó meccs volt, mert a szünetben bennmaradtunk az öltözőben, lassabbnak éreztem a játékot, de összességében nagyon jó mérkőzés volt. Nagy munkát végeztünk elöl, hátul, védekezésben úgy mentek a lábak, hogy öröm volt nézni, főleg, amikor ültem, és tudtam egy picit pihenni és szurkolni a lányoknak.”

Videónkban elmeséli, mentálisan mennyire volt nehéz felállniuk a múlt heti Bajnokok Ligája-búcsú után, illetve szóba kerül, hogy már az utolsó előtti fordulóban, a Vasas ellen bajnoki címet ünnepelhetnek.

 

NŐI KÉZILABDA NB I
GYŐRI AUDI ETO KC–FTC RAIL-CARGO HUNGARIA 32–30 (16–15)
Győr, 5309 néző. Vezette: Horváth P., Marton B. 
GYŐR: Solberg-Östhassel – GYŐRI-LUKÁCS 4, Rju Un Hi 2, S. OFTEDAL 5, Blohm 1, De Paula 3, SZÖLLŐSI-SCHATZL 4. Csere: S. Toft (kapus), Haugsted, V. Kristiansen 3, Nze Minko 3, GROS 6 (4), Brattset Dale 1. Edző: Per Johansson
FTC: Böde-Bíró – MALESTEIN 5 (2), LEKICS 9, TOMORI, Edwige, Bölk 2, Márton G. 2. Csere: Janurik (kapus), KLUJBER 8 (1), Kovács Anett, Simon P. 2, Hársfalvi 1, Kisfaludy 1. Edző: Allan Heine
Az eredmény alakulása. 6. perc: 3–3. 8. p.: 6–3. 12. p.: 7–7. 16. p.: 10–8. 21. p.: 11–11. 26. p.: 14–12. 36. p.: 18–18. 42. p.: 21–21. 52. p.: 27–25. 55. p.: 28–28
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Per Johansson: – Gratulálok a Ferencvárosnak a bajnoki címéhez! Támadásban nagyon jól játszott ellenfelünk, a remélt hétgólos sikerhez sokkal jobban kellett volna védekeznünk. Próbáltuk megtalálni a hatékony módszert, de Andrea Lekics van olyan jó képességű játékos, hogy minden helyzetben fel tudja találni magát. Nagyobb különbségű győzelemre az első félidőben nyílt több esélyünk, ám mindkét játékrész hajrájában döntő technikai hibákat követtünk el.
Allan Heine: – Fantasztikus közönség előtt nagyszerű mérkőzést játszottunk. A Győr játékát nagyon nehéz kontrollálni, a harminckét kapott gól soknak tűnik, pedig összességében nem védekeztünk rosszul, megoldottuk a feladatot. A kétgólos vereség végül is győzelemmel ér fel, bár vegyesek az érzéseim, végeredményben elégedett lehetek.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
4 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
6 órája

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
8 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49
Ezek is érdekelhetik