Nyáron öt magyar kéziválogatottnak is szurkolhatunk a Sport Tv-n

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2024.06.11. 14:16
A férfi strandkézilabda-válogatott Kínában szerepel világbajnokságon (Fotó: Kovács Péter, archív)
Nem akármilyen kézilabdadömping lesz nyáron a Sport Tv-n, hiszen három világ- és két Európa-bajnokság is képernyőre kerül nagyjából két hónapon belül. Öt magyar válogatottnak szurkolhatunk, és körülbelül 150 meccs lesz a Sport1-en, illetve a Sport2-n – áll az AMC Networks International közleményében.

A Sport Tv-t üzemeltető AMC Networks International–Central and Northern Europe (AMCNI CNE) a korábbi nagy sikerek és persze remek televíziós nézettség jegyében fontos világversenyekről kötött megállapodást, amelyek idén nyáron kerülnek képernyőre. Ezek között van négy korosztályostorna és a dinamikusan fejlődő strandkézilabda felnőtt-világbajnoksága is. Mind az öt tornán érintett a magyar válogatott – összesen körülbelül 150 mérkőzés élő közvetítése van a csomagban.

Június 18-án épp a strandkézilabda-vb-vel kezdődik a közvetítéssorozat, Kínában, a Pingtan-szigeten a férfiválogatottunk szerepel. Már másnap, június 19-én kezdődik Észak-Macedóniában az U20-as női világbajnokság. Az U20-as férfi Európa-bajnokság július 10-én rajtol Szlovéniában, augusztus 7-től Montenegróban az U18-as férfi Európa-bajnokságon vesz részt a válogatott, és végül, augusztus 18-tól az U18-as hölgyeknek szoríthatunk a kínai vb-n.

 

Legfrissebb hírek

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05

Kézi: Lendvai reméli, az U19-es vb csak a kezdet a válogatottban

Utánpótlássport
2025.08.24. 09:06

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49
Ezek is érdekelhetik