Herbert Gábor vezetőedzőnek új csapatot kell építenie Vácon

P. B.P. B.
Vágólapra másolva!
2024.07.09. 12:33
Nagy változásokat ígér a csapat keretében (Fotó: Herbert Gábor)
Megőrizte előkelő helyét a négy élcsapat mögött a váci együttes, amelynél jelentős volt a nyári játékosmozgás.

Az elmúlt évekhez hasonlóan a legutóbbi idény végén is megőrizte előkelő pozícióját a női kézilabda ­NB I-ben a Vác. A Herbert Gábor által irányított, az Európa-ligában csoportkörbe jutó együttes a négy élcsapat, az FTC, a Győr, a Mosonmagyaróvár és a Debrecen mögött az ötödik helyen végzett.

„Ha az egész idényt nézem, akkor nem lehetünk elégedetlenek, teljesítettük a kitűzött célokat a hazai és a nemzetközi mezőnyben is – értékelt Herbert Gábor. Noha hullámzó volt a teljesítményünk, az összkép teljesen pozitív, főleg, ha reálisan nézzük, hiszen a bajnokság első négy helyezettje egyértelműen jobb volt nálunk. Némi hiányérzetem van amiatt, hogy a nagycsapatok ellen nem tudtunk pontot szerezni, noha három-négy meccsen is közel álltunk ehhez. Az ötödik helytől, mondhatni, egy új bajnokság kezdődik, és megszereztük ezt a pozíciót, ami alapvetően siker.”

A korábbi 70-szeres válogatott beálló második idényét zárta a klubnál vezetőedzőként, és a következő két kiírásban is ő vezeti a szakmai munkát:

„Két évvel ezelőtt nagy lehetőséget kaptam Vácon, vágyam volt, hogy az első osztályban dolgozhassak. Nem szeretnék álszerény sem lenni, de úgy néz ki, átvittem a lécet és megragadtam az NB I-ben. Jól működő rendszerbe kerültem a váci klubnál, ehhez a szisztémához hozzá tudtam tenni a magam elemeit is és szerintem sikeres első két évet zártunk. A folytatásban viszont már teljesen más projektben kell gondolkodnunk.”

Valóban, hiszen jelentős változások történtek a játékoskeretben, teljesen új csapatot kell építenie a 45 éves trénernek.

„Nagy változás lesz a keretben, ám a meglévő értékeinket és rendszereinket nem szeretnénk elengedni, és szeretnénk újabb fiatalokat is beépíteni az utánpótlásból Kacsó Noémi és Pap Patrícia személyében, mindketten tehetségesek és sokra hivatottak – tekintett előre a váciak edzője. – A felkészülés során vissza kell nyúlnunk az alapokhoz, ezen lesz a hangsúly, aztán majd látjuk, hogyan haladunk az építkezéssel és mennyire lesz befogadó a társaság a ránk eddig jellemző elemekkel kapcsolatban. Az biztos, hogy az ambíciók maradnak, minden idényben az a cél, hogy a bajnokság első felében végezzünk, és szerettünk volna újra kilépni a nemzetközi porondra is, kedden dőlt el, hogy indulhatunk az Európa-ligában.”

A nyári alapozást július 11-én kezdő Vác a tervek szerint nyolc felkészülési mérkőzést vív meg többek között az Esztergom, a Dunaújváros, a Budaörs, a Vasas, az MTK és a Dunaszerdahely ellen.

Érkezett: Afentaler Sára (jobbátlövő, Alba Fehérvár KC), Besszer Borbála (irányító-átlövő, Alba Fehérvár KC), Csernyánszki Liliána (irányító, Debrecen – kölcsönbe), Hajdú Gyöngyvér (beálló, Szent István SE), Juhász Gréta (balátlövő, Kisvárda), Miklós Kitti (jobbszélső, NEKA), Pálffy Anna (jobbszélső, Szombathelyi KKA – kölcsönből vissza), Pelczéder Orsolya (balszélső, MTK Budapest), Varga Emőke (beálló, Alba Fehérvár KC), Zaj Klára (kapus, NEKA), Wald Kíra (balszélső, NEKA)
Távozott: Ballai Anna (balszélső, Esztergom), Ballai Borbála (irányító-átlövő, Esztergom), Bánfai Kíra (jobbszélső), Bencsik Dorka (beálló, Eszterházy SC Eger), Bordás Réka (beálló, FTC – kölcsönből vissza), Csire Fanni (balszélső), Győri Alexa (kapus, Győr – kölcsönből vissza), Kuczora Csenge (irányító-balátlövő, Thüringer HC – német), Marincsák Nikolett (irányító-átlövő, Budaörs), Tyiskov-Helembai Fanny (beálló)
VÁCI NKSE 2024–2025

 

Legfrissebb hírek

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Az Esztergom kettő, a Budaörs hat góllal nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.01.31. 17:42

Női kézilabda NB I: a Vác már meg is nevezte az új vezetőedzőjét

Kézilabda
2026.01.31. 11:33

A következő idényben már nem Horváth Roland lesz a váci kézilabdázók edzője

Kézilabda
2026.01.31. 09:56

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

Női kézilabda NB I: hosszabbított saját nevelésű irányítójával a Debrecen – hivatalos

Kézilabda
2026.01.29. 12:40

Megszerezte idénybeli első győzelmét a Kozármisleny a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.01.24. 19:46

Női kézilabda: a Fradi sportigazgatója szerint a távozók is maradtak volna; Glauser az utolsó pillanatban döntött

Kézilabda
2026.01.23. 11:24
Ezek is érdekelhetik