Magyar válogatott kézilabdázókkal erősítene a Veszprém

Vágólapra másolva!
2024.07.02. 15:55
Nagy László (Fotó: Dömötör Csaba)
A Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója, Bartha Csaba júniusban többször is elmondta, hogy a jövő veszprémi csapata magyarokkal épül, a vezetőségnek eltökélt célja, hogy idővel minél több magyar játékos szerepelhessen a keretben. Nagy László sportigazgató a vehir.hu helyi hírportálnak azt mondta, maximálisan azonosul a vezérigazgató törekvéseivel.

Nagy László elárulta, Ilics Zorant már idén nyáron vissza akarták hozni, de klubja, a német HSV Hamburg tárgyalni sem volt hajlandó az eladásáról.

„Ettől függetlenül nem mondtunk le a játékosról. Hogy mi lesz 2025-ben, az még a jövő zenéje – nyilatkozta a sportigazgató a vehir.hu-nak, hozzátéve, hogy a kölcsönadott játékosaik visszatérésére is számítanak. – Fazekas Gergő mellett Lukács Pétert, illetve Palasics Kristófot és Mikler Krisztiánt is visszavárjuk. Szívből reméljük, hogy a kölcsönben töltött éveik alatt olyan tapasztalatokkal tudnak gazdagodni, melyek segítségével meghatározó szereplőkké tudnak majd válni a csapatunkban.”

Az irányító Fazekas az előző idényben a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelt, illetve lengyel bajnok és kupagyőztes lett az Orlen Wisla Plock színeiben. A jobbátlövő Lukács a norvég élvonalban és a kupában is ezüstérmet szerzett az Elverummal. A kapus Palasics Kristóf negyedik lett a spanyol bajnokságban a CB Ciudad de Logrono csapatával, amely a Spanyol Kupában a döntőig, a Király Kupában az elődöntőig jutott.

A Veszprém felnőttkeretében az elmúlt idényben csak egy magyar kézilabdázó – Ligetvári Patrik – szerepelt, de a bajnoki mérkőzéseken rendszeresen játéklehetőséget biztosítottak a klub akadémiáján szereplő kézilabdázóknak. A fiatalok több mint 1100 percet töltöttek a pályán az NB I-ben, a másodosztályban pedig a tabella második helyén végeztek.

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

Nagy Marianna rögtönzött forgása – az eset a nézőknek fel sem tűnt

Népsport
2026.01.31. 08:52

Férfi kézi: bejelentette a szerb irányító érkezését a Veszprém

Kézilabda
2026.01.30. 16:37

Férfi kézilabda Eb: Nagy László csalódott, de egyben büszke is

Kézilabda
2026.01.29. 11:21

Pásztor István nyáron távozik a Ferencváros férfi kézilabdacsapatától

Kézilabda
2026.01.29. 11:05

Legutóbb Balatonfüreden kézilabdázó irányítót igazolt az ETO

Kézilabda
2026.01.27. 10:13

Férfi kézi: északmacedón átlövőt igazolt a Tatabánya

Kézilabda
2026.01.27. 09:52

Fiatal szerb irányítót igazolhat a One Veszprém – sajtóhír

Kézilabda
2026.01.23. 10:27

Férfi kézi: nyáron edzőt vált az ETO, a Szeged korábbi trénere érkezik

Kézilabda
2026.01.21. 11:45
Ezek is érdekelhetik