Férfi kézi BL: Sagosen megsérült, nem tudni mennyit kell kihagynia

Vágólapra másolva!
2024.09.26. 14:47
Sagosen nagyot esett (Fotó: tv2.no)
A férfi kézilabda Bajnokok Ligájának harmadik fordulójában a Szegeddel együtt a B-csoportban szereplő norvég Kolstad szerda este megszerezte idénybeli első győzelmét, amikor 29–25-re legyőzte az RK Zagrebet, ám az első félidőben elvesztette irányítóját, Sander Sagosent, aki csúnyán a vállára esett. A 29 éves klasszist még a meccs alatt kórházba szállították és ugyan a röngten nem mutatott ki törést, még nem ismert a pontos diagnózis.

Sagosen az első félidő közepén esett nagyot, s csúnyán a vállára zuhanva fogott talajt. A 29 éves irányító láthatóan nagy fájdalommal küzdött, s a kispadnál ápolták, majd nem sokkal a szünet előtt bekísérték az öltözőbe, s a norvég Tv2 információi szerint még a második félidő előtt kórházba is szállították. 

Ott aztán az elvégzett röntgenvizsgálat kimutatta, hogy Sagosennek nem tört el sem a válla, sem a kulcscsontja, ahogy egyetlen más csontja sem, ám ahhoz, hogy kiderüljön, pontosan milyen sérülést szenvedett, még további vizsgálatokra lesz szükség. 

Ez egyben azt is jelenti, hogy egyelőre nem tudni, hogy mennyit kell kihagynia a játékosnak, de az mindenesetre elég valószínű, hogy a Szeged elleni október 24-i mérkőzésen azért ott lehet már a pályán a Pick Arénában.

KÉZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, 
B-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Kolstad–Zagreb 29–25

 

Legfrissebb hírek

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.10. 22:34

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
2025.09.10. 20:25

Férfi kézi BL: 11 szupercsapat csatázhat a négyes döntőbe jutásért

Kézilabda
2025.09.10. 07:44

Megvan, ki lesz a Veszprém csapatkapitánya a következő idényben

Kézilabda
2025.08.08. 22:09

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.07. 14:42

A Szeged célja a hazai trófeák elhódítása és a BL négyes döntőjébe jutás

Kézilabda
2025.07.31. 14:24

A Veszprém Dániában, a Szeged otthon a Plock ellen kezd a BL-ben

Kézilabda
2025.07.10. 16:49

Kiegyensúlyozottság – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2025.06.27. 23:32
Ezek is érdekelhetik