Női kéziválogatott: „A kapitány azt kéri tőlem, ne hagyományos másodedző legyek”

N-P. T.N-P. T.
2024.09.27. 09:11
Szilágyi Zoltán és Golovin Vlagyimir (Fotó: Kovács Péter)
Felcsúton tartott nyílt edzést az olimpiai hatodik magyar női kézilabda-válogatott. A tréningen részt vett már a DVSC vezetőedzője, Szilágyi Zoltán is, akit a napokban neveztek ki Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány másodedzőjének. Az NSO Tv videójában mindkét szakember beszélt a közös munkáról.

Szilágyi Zoltán komoly kihívásnak érzi, hogy a magyar női kézilabda-válogatott másodedzője lett.

„Viszont a másik oldalról meg nagyon örülök, hogy itt lehetek. Mindenféleképpen az edzői karrierem egyik jeles momentuma, hogy a felnőttválogatottal dolgozhatok. Nagyon jók az első benyomásaim, bár azért a lányok nagy részét jól ismerem, hiszen dolgoztam velük együtt vagy éppen most is, illetve 2016 óta vagyok az élvonalban, úgyhogy ellenfélként rendszeresen találkoztam a csapatból mindenkivel.”

Videónkban Szilágyi mellett Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány is beszél a másodedző konkrét feladatairól.

KÉZILABDA
NŐI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Szeptember 28., szombat
17.30: Magyarország–Románia, Tatabánya (Tv: M4 Sport)

 

Legfrissebb hírek

Huszák Alexandra: Próbálom megélni a jelent és felkészülni az anyaságra

Jégkorong
2026.08.10. 07:04

Nem sikerült legyőzni Kínát, vb-nyolcadik az U18-as magyar női kézilabda-válogatott

Kézilabda
2026.08.09. 12:20

Imre Bence: Különleges lesz a Ferencváros ellen játszani

Kézilabda
2026.08.07. 17:59

Tatabánya lesz jövő héten az európai kézilabda fővárosa

Kézilabda
2026.08.07. 14:13

Női ifjúsági kézi-vb: a magyar válogatott kikapott Dániától a negyeddöntőben

Kézilabda
2026.08.06. 20:15

Elek Gábor: Félek, hogy nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt

Kézilabda
2026.08.06. 09:35

Bővül a Magyar Kézilabda Hírességek Csarnoka – íme, a 17 jelölt!

Kézilabda
2026.08.05. 12:01

Három játékos és a vezetőedző is távozott a kisvárdai női kézisektől

Kézilabda
2026.08.04. 20:36