Női kézilabda: megvan a holland válogatott új szövetségi kapitánya – hivatalos

T. Z.T. Z.
2024.10.08. 12:21
Henrik Signell (Fotó: Getty Images)
Per Johansson távozása után Henrik Signell lett a női válogatott új szövetségi kapitánya – jelentette be kedden a Holland Kézilabda-szövetség a hivatalos honlapján.

Mint ismert, a Győri Audi ETO KC-t is irányító Per Johansson szeptemberben távozott a holland válogatott éléről, azt követően, hogy a 2022-es Európa-bajnokságon a hatodik, a tavalyi világbajnokságon és az idei olimpián az ötödik helyig vezette a nemzeti együttest.

Kézilabda
2024.09.02. 19:51

Távozik a holland válogatottól a Győri Audi ETO KC vezetőedzője

A svéd szakembert hiába kötötte 2026 márciusáig érvényes szerződés, úgy érezte, már nem ő a megfelelő ember a feladatra.

A holland szövetség kedden jelentette be, hogy a szintén svéd Henrik Signell veszi át a válogatott irányítását – megbízatása pedig a 2028-as Los Angeles-i olimpia végéig szól.

„Már nagyon várom, hogy együtt dolgozhassak a stábbal és a játékosokkal”idézte a holland szövetség honlapja a 48 éves szakembert, aki a párizsi ötkarikás játékokon még a dél-koreai női együttest irányította.

„A holland játékstílus rendkívül vonzó, a válogatott pedig sok nagyon magas szintet képviselő játékosból áll. Nagy kihívásnak tartom, hogy a következő években is folytassuk ennek a csapatnak a fejlesztését” – tette hozzá Signell.

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: Grosch Vivien Marosvásárhelyre igazolt – hivatalos

Kézilabda
2026.06.25. 14:50

Új korszak indul az FTC női kézilabdázóinál

Kézilabda
2026.06.25. 08:43

Három győri, négy metzi az EHF álomcsapatában

Kézilabda
2026.06.23. 12:26

Női kézilabda NB I: Jensen áttörése várat magára, Adzsics nem tett csodát

Kézilabda
2026.06.21. 15:55

Ezért nem játszott a női kézi BL négyes döntőjében a Győri ETO klasszisa

Kézilabda
2026.06.21. 15:06

Kézilabda: Tóvizi, Bánhidi, Imre és Sipos is jelölt az év csapatába

Kézilabda
2026.06.16. 13:01

Per Johansson: Vissza kell hozni Győrbe a Bajnokok Ligája serlegét!

Kézilabda
2026.06.16. 10:17

„Nehéz szívvel hagylak el benneteket” – Laura Glauser elköszönt a Fradi családtól

Kézilabda
2026.06.14. 12:17
Ezek is érdekelhetik