Női kézilabda NB I: a csarnokon kívül is látható lesz az Esztergom–Ferencváros meccs

D. Á./MTID. Á./MTI
Vágólapra másolva!
2024.10.29. 18:54
Hársfalvi Júlia (Fotó: Micheller Szilvia)
A csarnokon kívül is látható lesz az Esztergom–Ferencváros mérkőzés, a női kézilabda NB I jövő keddi találkozója.


Az élvonalban újonc hazai klub közösségi oldalán kedden jelentették be, hogy rekord idő alatt – egy órán belül – elkelt minden belépőjegy a találkozóra, de akinek nem jutott, az sem marad le róla, mert a Suzuki Aréna bejáratánál felállítanak egy óriási ledfalat, amelyen élőben látható majd a meccs, és büfé is üzemel majd.

Az élvonal mezőnyében hat forduló után a Győr mellett már csak az újonc Esztergom százszázalékos, ráadásul a hazai csapatban több ferencvárosi kötődésű játékos – Kovács Anett, Kisfaludy Anett, Szucsánszki Zita, Ballai Anna, Ballai Borbála, Kármán Luca, Horváth Fanni – is szerepel, a vezetőedző pedig Elek Gábor korábbi szövetségi kapitány, aki az FTC mestereként kétszeres bajnok, háromszoros Magyar Kupa-győztes, kétszeres KEK-győztes, Bajnokok Ligája-ezüstérmes volt.

A jövő kedden 19.30-kor kezdődő mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

 

Legfrissebb hírek

Az ETO Szombathelyen, az FTC Mosonmagyaróváron aratott magabiztos győzelmet a női kézi NB I-ben

Kézilabda
8 órája

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
15 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
16 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 20:45

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2026.02.03. 11:04

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13
Ezek is érdekelhetik