Férfi kézi BL: kötelező győzelemre készül a Veszprém

V. SZ.V. SZ.
2024.11.28. 10:10
Fotó: Veszprém Handball
Először fogadja csarnokában a Veszprém HC férfi kézilabdacsapata az Eurofarm Pelisztert a Bajnokok Ligájában, bár az északmacedón gárda nem először lép pályára a Veszprém Arénában, már megfordult itt, amikor a SEHA-ligában csapott össze a két együttes.

Ezúttal is minden az Építők mellett szól, mely a lengyel Wisla Plock elleni kettős csoportgyőzelmen van túl a BL-ben, és láthatóan még mindig nem játszik csúcsformában, de szervezett játékkal, magabiztosan hozza a kötelező győzelmeket. A Peliszter 30–23-ra kikapott a két csapat bitolai összecsapásán, azt követően viszont győzni tudott a Fredericia otthonában, három hétre rá pedig hazai pályán egy pontot szerzett a dánok ellen, amivel kikerült a kiesőzónából. Jó formáját mutatja, hogy a legutóbbi négy bajnoki mérkőzését szintén megnyerte.

A vendégeknél az edző személye a legnagyobb változás, a csapat kispadjára két hete nevezték ki Raúl Alonsót, aki valószínűleg új taktikai repertoárral érkezik, így várhatóak kisebb változások az előző találkozóhoz képest. A Veszprém és a Peliszter között a legnagyobb különbség a támadójátékban van, előbbi 65 góllal többet szerzett az eddigi nyolc csoportmeccs alatt, ami meccsenként több mint nyolc találatot jelent.

Xavi Pascual alakulata 14 ponttal vezeti a csoportját, és hogy ott is maradjon a téli szünetre, mindenképpen meg akarja nyerni idei utolsó hazai BL-meccsét, a Peliszter pedig nyilván addig szeretné elkerülni a kiesőzónát, ameddig tudja. Most azonban jó esélye van visszakerülni…

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-CSOPORT, 9. FORDULÓ
18.45: Veszprém HC–Eurofarm Peliszter (északmacedón) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
18.45: Wisla Plock (lengyel)–Fredericia (dán)
20.45: PSG (francia)–Füchse Berlin (német) (Tv: Sport1)
20.45: Sporting (portugál)–Dinamo Bucuresti (román)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSAMGyDVL-KGk P 
1. VESZPRÉM87–1260–227+33 14 
2. PSG86–2254–260–6 12 
3. Sporting8512265–226+39 11 
4. Dinamo Bucuresti85–3255–248+7 10 
5. Füchse Berlin84–4264–252+12 8 
6. Peliszter8125195–227–32 4 
7. Fredericia8116221–263–42 3 
8. Plock81–7203–214–11 2 

SZERDÁN JÁTSZOTTÁK
B-CSOPORT, 9. FORDULÓ
Aalborg (dán)–Kielce (lengyel) 34–26 (20–13)
Kolstad HB (norvég)–OTP Bank-Pick Szeged 33–36 (16–17)
Magdeburg (német)–Barca (spanyol) 28–23 (14–13)
RK Zagreb (horvát)–Nantes (francia) 22–25 (12–13)

A B-CSOPORT ÁLLÁSAMGyDVL-KGk P 
1. Barca9711286–259+27 15 
2. SZEGED96–3283–271+12 12 
3. Nantes9513280–264+16 11 
4. Aalborg9513273–265+8 11 
5. Magdeburg9315257–249+8 7 
6. Kielce93–6250–268–18 6 
7. Kolstad93–6258–287–29 6 
8. Zagreb92–7235–259–24 4 

 

 

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
14 órája

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
17 órája

„Hazudnék, ha azt mondanám, nem fordult meg a fejemben, hogy elég volt” – Ónodi-Jánoskúti Máté a légióséletről

Kézilabda
2026.09.24. 19:44

A lehető legjobbkor jön a klub-vb a Veszprémnek

Kézilabda
2026.09.24. 06:54

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Európai kézilabdaligák: Palasicsék legyőzték a Magdeburgot

Kézilabda
2026.09.20. 20:57

A Szeged tíz góllal nyert a Balatonfüred ellen a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:06

Európai kézilabdaligák: Leimeter Csaba hét gólt lőtt a Bundesligában

Kézilabda
2026.09.18. 23:29