Összeölelkezve tiltakoztak a mosonmagyaróvári kézisek, és engedtek két gólt a Lokinak – videó

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.11.13. 19:08
A tiltakozás
Látványos tiltakozó akciót tartottak a Mosonmagyaróvár kézilabdázói a Debrecen elleni szerda esti női NB I-es bajnoki mérkőzés elején: a hazai játékosok összeölelkeztek – így tettek a cserepadon tartózkodók is Gyurka János vezetőedzővel együtt –, hátat fordítottak az ellenfél kapujának, átadták a labdát a vendégeknek, és azok első két támadása során nem védekeztek – kaptak is két gólt.

Az M4 Sport beszámolója szerint a mosonmagyaróváriak az elmúlt napokban történt, klubon belüli vezetőségi harcokra reagáltak így. Mint az alábbi videóból is kiderül, a lelátóról hangos tetszésnyilvánítás kísérte a játékosok demonstrációját.

A következő két gólt a hazaiak lőtték, 2–2-ről gyakorlatilag újrakezdődhetett a meccs. A hátralévő időben hatalmas csata zajlott a pályán, az utolsó két gólt a vendégek dobták, és ők nyerték meg a mérkőzést 31–29-re.

A mérkőzés után Gyurka János és Tóth Eszter is nyilatkozott a demonstrációról:

A háttérről annyit: a szerdai nap folyamán Szabó Miklós mosonmagyaróvári polgármester, illetve Tibori Pál Levente és Póda Péter, a fő támogató Motherson képviselői az alábbi közös közleményt adták ki (forrás: Mosonvármegye Közéleti Lap – Facebook)

„Az MKC SE november 11-i tisztújítói küldöttgyűlésén történt döntést nem tudjuk és nem is fogadjuk el!

A küldöttek delegálásnak jogszerűsége és így a küldöttek legitimációja erősen megkérdőjelezhető, így fordulhatott elő, hogy program és munkaterv nélküli vezetést választottak a küldöttek, az előző elnökség, a városvezetés és a fő támogató Motherson szakmai támogatottjával szemben az MKC SE élére.

A küldöttállítás visszásságai miatt törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezünk.

A felügyeleti eljárás lezárultáig elnökségi tagságunkat felfüggesztjük, a jelenlegi elnökkel nem kívánunk közösséget vállalni!

Számunkra az MKC a fontos és nem a pozíció!”

A klub honlapjának minapi beszámolója szerint hétfőn az eddig kilenctagú elnökség minden tagja benyújtotta lemondását. A klubot négy éve irányító Guntram Thurnher, aki elnök és az egyesület által 100 százalékban tulajdonolt kft. ügyvezetője is volt, utóbbi feladatköréről is lemondott.  

Az emiatt összehívott küldöttgyűlés első körben módosította az alapszabályt, ennek értelmében a jövőben csak hat tagja lesz az elnökségnek. Az elnöki pozícióra két jelölt volt, egyhangú döntéssel a küldöttek Horváth Pétert, a klub korábbi kommunikációs vezetőjét – nyártól operatív igazgatóját – választották meg öt évre a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club Sport Egyesület elnökének.

NŐI KÉZILABDA NB I
9. FORDULÓ
MOTHERSON-MOSONMAGYARÓVÁRI KC–DVSC SCHAEFFLER 29–31 (15–18)
Mosonmagyaróvár 950 néző. V: Andorka M., Hucker
MKC: C. Martins – Falusi-Udvardi 2, Albek 2, TÓTH ESZTER 11 (6), Faragó Luca 1, Tóth G. 3, Stranigg Zs. 1. Csere: Halter (kapus), IVANCOK-SOLTIC 4, Wolfs, KUKELY A. 4, Lancz 1, Varga Emília. Edző: Gyurka János
DVSC: Gabriel – Töpfner 2 (2), SERCIEN-UGOLIN 6 (3), FÜZI-TÓVIZI 5, THORLEIFSDÓTTIR 5, JOVOVICS 6, Petrus 2. Csere: RYDE (kapus), CSERNYÁNSZKI 4, Hornyák D, Haggerty, Tóth Nikolett, Grosch 1, Dramac. Edző: Szilágyi Zoltán
Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–4. 10. p.: 7–6. 19. p.: 9–10. 24. p.: 9–12. 43. p.: 20–19. 53. p.: 24–26. 58. p.: 28–28
Kiállítások: 6, ill. 12 perc
Hétméteresek: 7/6, ill. 6/5
MESTERMÉRLEG
Gyurka János: – Azért küzdünk, hogy Mosonmagyaróváron megmaradjon ez a nívó. A hullámzó játék ellenére is büszke lehetek a csapatomra. A végjátékban könnyű gólokat kaptunk, ezért veszítettünk.
Szilágyi Zoltán: – Nagyon feszült hangulatú meccset nyertünk meg, amelyen olyan történt, amit még nem láttam hosszú pályafutásom során. Hullámzó volt a teljesítményünk, de ez mindkét csapatra igaz.

Kézilabda
2024.11.13. 20:58

Női kézi NB I: Elmaradt a csoda, a Fradi 41 gólt dobott a ligautolsó MTK kapujába

A szünetben még hat volt közte, utána viszont megállíthatatlannak bizonyult a címvédő.

 

    
  1. Győr

9

9

330–210

+120

18

  2. FTC

9

8

1

304–219

+85

17

  3. Debrecen

9

5

2

2

282–247

+35

12

  4. Esztergom

8

6

2

236–228

+8

12

  5. Szombathely

9

5

1

3

266–271

–5

11

  6. Kisvárda

8

4

4

203–229

–26

8

  7. Vác

8

3

5

233–232

+1

6

  8. Mosonmagyaróvár

9

3

6

255–272

–17

6

  9. Dunaújváros

8

3

5

243–265

–22

6

10. Budaörs

8

2

2

4

207–245

–38

6

11. Békéscsaba

8

2

1

5

231–257

–26

5

12. Vasas

8

2

1

5

215–262

–47

5

13. Fehérvár

8

2

6

214–223

–9

4

14. MTK

9

1

8

235–294

–59

2

 

 

Legfrissebb hírek

Női kézi NB I: Budaörsön nyert a Vác

Kézilabda
9 órája

Rasszista atrocitások érték Mosonmagyaróváron a Győr kézilabdázóit

Kézilabda
2025.09.10. 21:49

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

A NEKA nyerte meg az újoncok rangadóját a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.06. 19:58

Női kézi NB I: bő tíz percig bírta a Budaörs az Esztergom tempóját

Kézilabda
2025.09.05. 19:27

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

A DVSC Fehérváron, az FTC otthon a Mosonmagyaróvár ellen nyert simán a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.03. 19:49

Női kézilabda NB I: edzője szerint gyorsabbá és fiatalabbá vált a Budaörs

Kézilabda
2025.09.03. 12:01
Ezek is érdekelhetik