Súlyos eltiltást kaptak a Lengyelországban balhézó korábbi magyar kézikapitányok

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.11.02. 17:57
Talant Dujsebajev hat mérkőzésre szóló eltiltást kapott (Fotó: Getty Images)
A lengyel férfi kézilabda-bajnokságan a Wisla Plock nyert a Kielce elleni októberi rangadón. A lefújás után a játékosok is összeverekedtek és a két vezetőedző is összeszólalkozott. Az esetért Xavier Sabaté és Talant Dujsebajev is eltiltást kaptak, míg a csapatok pénzbüntetésben részesültek.

Korábban megírtuk, hogy a lengyel rangadón 21 alkalommal ítéltek kiállítást a játékvezető, és kétszer mutatták fel a kék lapot a piros lap mellé, ami azt jelenti, hogy fegyelmi tárgyalást kell tartani a súlyos szabálytalanságról. 

A mérkőzés után a Plockot irányító Xavier Sabaté – aki korábban a Veszprém és a magyar válogatott korábbi edzője is volt – elmondta, a Kielce edzője leköpte őt. Az ugyancsak korábbi magyar kapitány, Talant Dujsebajev rasszizmussal vádolta kollégáját.

Az esetet követően mindkét csapat közleményt adott ki, melyben kiállnak a fair play mellett, egyben elítélik a rasszizmust. Három héttel az estet követően a liga is megszólalt. Mindkét fél 30-30 ezer zloty, azaz közel hárommlió forint pénzbüntetést köteles befizetni. Az edzők pedig hat-hat mérkőzésre szóló eltiltást kaptak.

A klubok cikkünk megjelenéséig nem reagáltak a büntetésre.

 

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
3 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
2025.09.11. 22:46

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 22:34

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

Férfi kézilabda: Ilic Zoran próbálja megszokni az új szisztémát Plockban

Kézilabda
2025.08.24. 16:07

Fazekas: Kiegyensúlyozottabb teljesítmény a Plock célja

Kézilabda
2025.08.23. 21:59

Felkészülés: magabiztos győzelmet aratott a Veszprém a Wisla Plock ellen

Kézilabda
2025.08.23. 18:01

Kézilabda nélkül telik Fazekas Gergő nyara, egy új sportágba szeretett bele

Kézilabda
2025.07.04. 11:19
Ezek is érdekelhetik