A német listavezető magyar játékosa szerint eddig uralták a félszezont

Vágólapra másolva!
2024.12.25. 12:51
Sipos Adrián 19 gólt szerzett az idényben (Fotó: mt-melsungen.de)
Az olimpikon Sipos Adrián szerint eddig óriási teljesítményt nyújtott csapata, az MT Melsungen, amely a tabella élén tölti a téli szünetet a német férfi kézilabda-bajnokságban.

A Melsungen pénteken a Göppingen otthonában játssza utolsó mérkőzését a Bundesligában a téli szünet előtt, de mivel jelenleg négy pont az előnye a tabellán, biztosan az élről várja majd a februári folytatást. 

„Szerintem óriási a teljesítményünk, hiszen végig uraltuk ezt a félszezont” – értékelt az M1 aktuális csatornán a beálló. Hozzátette, két gyengébb meccsük volt, de azok közül az egyiket – Eisenachban – meg is nyerhették volna az utolsó pillanatban. Ezeken kívül nagyon jól sikerült az évad a Német Kupában és a bajnokságban is. 

„Jól felkészültünk erre a szezonra, és nagyon jól ment az egész csapatnak, magamat is beleértve, hiszen ez egy csapatsportág. A bajnokságban nekünk van a legjobb védekezésünk, ez nagyon fontos tényező” – szögezte le. 

A védekezőspecialista Sipos szerint – aki eddig 19 gólt szerzett a bajnoki évadban – az a legfontosabb, hogy minden játékosuk egészségesen térjen vissza a januári világbajnokságról. Reményei szerint képesek lesznek folytatni a jó szériájukat. Leszögezte, lépésről lépésre kell haladniuk, hiszen most még nagyon korai lenne azon gondolkodni, hogy a bajnokságban jelenleg hányadik helyen állnak, és már az idény végét tervezgetniük, mivel a német bajnokságban „minden a feje tetejére állhat”. 

„Ha az utolsó mérkőzésünk előtt is előnyben leszünk, akkor gondolkodhatunk azon, hogy akár meg is nyerhetjük. Addig szerintem ezzel nem szabad foglalkoznunk” – fűzte hozzá. Sipos elárulta, ilyen szezonkezdésben reménykedtek, és felidézte, hogy az előző évaduk is jól kezdődött, de utána hullámvölgyek és sérülések jöttek. Idén kevesebb a sérültjük és sokkal stabilabban teljesítenek. A 87-szeres válogatott beálló rávilágított, hogy gyakorlatilag két-három naponta meccset játszanak, hiszen a Bundesligán és a Német Kupán kívül az Európa-ligában is érdekeltek. 

„Ez a tempó eléggé hajtós és nehéz, s a mérkőzések nem olyan egyszerűek, szóval bármelyik csapat bármikor legyőzhet bárkit, ezért alaposan fel kell készülni” – magyarázta. Elárulta, az olimpia után csak öt pihenőnapja volt, és most is csak ennyi lesz a világbajnoki felkészülés kezdete előtt. Ez fizikálisan és mentálisan sem egyszerű, ennek ellenére nagyon szeret a Bundesligában szerepelni, ahol mindig telt ház előtt játszanak. 

„Az lesz a legfőbb célom, hogy minél többet pihenjek ebben az öt napban, és egy kicsit a családra tudjak koncentrálni, hiszen ők kevesebbet kapnak belőlem szezon közben. Utána természetesen nagyon várom, hogy elkezdjük a felkészülést, hiszen mindig öröm hazamenni a válogatottba” – nyilatkozta.

 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda BL: második mérkőzését is megnyerte a két magyarral felálló Metz

Kézilabda
10 órája

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gólt lőtt Elzászban

Kézilabda
2025.09.12. 22:46

Michael Apelgren szerint az állandóság lehet a Szeged egyik erénye a BL-ben

Kézilabda
2025.09.10. 12:25

Először nyert a három magyar kézilabdázót foglalkoztató Melsungen a Bundesligában

Kézilabda
2025.09.07. 20:04

Kettős győzelemmel jutott tovább Máthé és Lukács csapata

Kézilabda
2025.09.06. 21:58

Ónodi-Jánoskúti három góllal mutatkozott be a francia bajnokságban

Kézilabda
2025.09.05. 22:53

Európai kézilabdaligák: másodszor is kikapott a Melsungen a Bundesligában

Kézilabda
2025.09.05. 08:23

Legendás kézilabdázókról nevezték el a Magvassy Mihály Sportcsarnok szektorait

Kézilabda
2025.09.04. 22:27
Ezek is érdekelhetik