„Egymást sarkalljuk a jó teljesítményre, kézen fogva vesszük az akadályokat”

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.12.10. 10:32
Hisznek egymásban, ez a legnagyobb erősségük (Fotó: Árvai Károly)
A horvátok elleni győzelemkor kattant át valami a magyar női kézilabda-válogatottnál? Mi változott az elmúlt egy évben, hogy most elődöntőt játszik az Európa-bajnokságon? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Füzi-Tóvizi Petrával, Simon Petrával és Vámos Petrával.

Vámos Petra szerint alapvetően a csapat mentalitása változott meg. Simon Petra úgy érzi, azóta, hogy a 2023-as vb-n hatgólos hátrányból sikerült felállniuk a horvátok ellen az utolsó negyedórában, s végül 23–22-re megnyerni a találkozót, töretlenül hisznek egymásban, és most ez a legnagyobb erősségük. 

Füzi-Tóvizi Petra pedig így fogalmazott az NSO Tv-nek:

„Egymást sarkalljuk a jó teljesítményre, egy élmény a csajokkal a pályán lenni. Mindenkinek ugyanaz a célja, egyfelé robogunk, és kézen fogva vesszük az akadályokat. Óriási érzés ebben a csapatban játszani.”

Videónkban a három játékos részletesen is beszél arról, hogy egy év alatt mi változott az együttes háza táján, mi eredményezte a stabil és kiemelkedő teljesítményüket a részben hazai rendezésű Eb-n. 

A magyar női kézilabda-válogatott kedden a franciák ellen zárja a középdöntőt. A mérkőzésen az is eldől, melyik csapat nyeri meg a csoportot.

Kézilabda
2024.12.09. 14:41

Simon Petra: Mindig próbálok új színt vinni a játékunkba, nem félek semmitől!

A magyar női kéziválogatott jolly jokere játékhiányról, önbizalomról, no meg a régóta várt éremszerzés esélyéről beszélt az Eb utolsó hazai meccse előtt.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 4. FORDULÓ 
I. CSOPORT (DEBRECEN)
Kedd, 18.00: Magyarország–Franciaország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

    
AZ I. CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG

4

4

126–95

+31

8

2. Franciaország

4

4

127–97

+30

8

3. Montenegró

4

2

2

100–110

–10

4

4. Románia

4

1

3

104–117

–13

2

5. Svédország

4

1

3

108–113

–5

2

6. Lengyelország

4

4

96–129

–33

0

 

Legfrissebb hírek

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
27 perce

Kézilabda: újra megrendezik itthon a nők és a férfiak Szuperkupa-mérkőzését

Kézilabda
6 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
7 órája

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Európai kézilabdaligák: Zsembery Viktória hét gólt szerzett

Kézilabda
2026.01.31. 21:41

Eredményes volt a horvát kézikapitány kifakadása, változtat az EHF az Eb lebonyolításán

Kézilabda
2026.01.30. 14:21

Sérülése után Laura Glauser készen áll a visszatérésre

Kézilabda
2026.01.30. 09:27

Játékossors: mérkőzés nélkül távozott a DVSC svéd kézilabdázója

Kézilabda
2026.01.29. 19:24
Ezek is érdekelhetik