„Meglehet, hogy tízből kilencszer a norvégok nyernének, de lehet, hogy éppen ez lesz a kivétel”

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
• Bécs
Vágólapra másolva!
2024.12.13. 08:36
Jókedv és önbizalom – ezt hozták magukkal a lányok Debrecenből Bécsbe
Jókedvűen, és részben a magyar közönség szeretetéből felépített önbizalommal érkezett meg a magyar női kézilabda-válogatott Bécsbe, az Európa-bajnokság záró hétvégéjére. A norvégok elleni elődöntőt megelőzően Faluvégi Dorottyával és Kuczora Csengével beszélgettünk.

„Egyértelműen a norvégok mellett szól, hogy óriási a rutinjuk az ehhez hasonló mérkőzések terén, míg nekünk teljesen új, hogy elődöntőt játszunk felnőtt világversenyen. Viszont nagyot léptünk előre, mentálisan is, ezért bízom benne, hogy ez nem jelent terhet, hanem megőrizzük azt a felszabadultságot, ami jellemző volt ránk a csoportkörben és a középdöntőben, ez szólhat mellettünk” – mondta Faluvégi Dorottya, aki bízik benne, hogy a magyar csapat élni tud a lehetőséggel, mert az álmait biztosan nem adja fel olyan könnyen.

Kuczora Csenge úgy fogalmazott, meglehet, tízből kilencszer a norvégok nyernének, de lehet, hogy éppen a pénteki meccs lesz a kivétel, így állnak az elődöntőhöz.

Videónkban bővebben is beszélnek arról, hogy mit hoztak magukkal Debrecenből Bécsbe, mennyi erejük maradt a végjátékra, s miképpen használták ki az egy nap pihenőt. Emellett szóba kerül az is, hogy pénteken telt ház lesz a Wiener Stadthalléban, így megannyi magyar szurkoló támogatását élvezve léphetnek pályára a lányok a 17.45-kor kezdődő mérkőzésen. 

Kézilabda
2024.12.12. 14:41

Klujber Katrin szerint pluszmotivációt jelent, hogy a norvég sajtóban lesajnálóan írtak a mieinkről

A női kéziválogatott jobbátlövője szerint most kell megragadni az esélyt, hogy nagy tornán érmet nyerhetünk; Böde-Bíró Blanka: Mit ne mondjak, felbosszantott rendesen!
Kézilabda
2024.12.12. 12:21

Golovin Vlagyimir: Megvan a tervünk, hogy megnehezítsük a világ legjobb csapatának dolgát

hórir Hergeirsson: Nem gondoltam bele, hogy ezek az utolsó meccseim kapitányként.

 

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
A ZÁRÓ SZAKASZ PROGRAMJA (Wiener Stadthalle, Bécs)
PÉNTEK (december 13.)
ELŐDÖNTŐ
17.45: Magyarország–Norvégia
20.30: Franciaország–Dánia
AZ 5. HELYÉRT
15.00: Svédország–Hollandia
VASÁRNAP (december 15.)
15.15: bronzmérkőzés
18.00: döntő

Legfrissebb hírek

Kézilabda: újra megrendezik itthon a nők és a férfiak Szuperkupa-mérkőzését

Kézilabda
22 perce

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
1 órája

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Európai kézilabdaligák: Zsembery Viktória hét gólt szerzett

Kézilabda
2026.01.31. 21:41

Eredményes volt a horvát kézikapitány kifakadása, változtat az EHF az Eb lebonyolításán

Kézilabda
2026.01.30. 14:21

Sérülése után Laura Glauser készen áll a visszatérésre

Kézilabda
2026.01.30. 09:27

Játékossors: mérkőzés nélkül távozott a DVSC svéd kézilabdázója

Kézilabda
2026.01.29. 19:24
Ezek is érdekelhetik