Női kézilabda Eb: a négy közé jutással nem kell selejteznünk a 2025-ös vb-re

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2024.12.12. 16:52
A magyar válogatott már biztos induló a jövő évi vb-n (Fotó: Szabó Miklós)
A női kézilabda Európa-bajnokság záró hétvégéje előtt kihirdették a jövő évi világbajnokság selejtezőjének vasárnapi sorsolásához a kalapbeosztást. A mieink a négy közé jutással kvalifikáció nélkül résztvevői a 2025-ös tornának.

 

A 27. női vb-nek jövőre Németország és Hollandia közösen ad otthont november 26. és december 14. között, és összesen 36 ország küzdhet meg az érmekért. A két rendező mellett a címvédő franciáknak sem kell selejtezőt játszaniuk, ahogy az Eb három legjobb csapatának sem. Mivel a franciák is ott vannak az elődöntőben, ezzel a három biztos indulási jog a magyar, dán, norvég hármasé, függetlenül a végső sorrendtől.

Európának ezen felül még 11 helye van a vb-n, ezért oda-visszavágós párharcokat rendeznek. A kalapokat a mostani Eb-n elért helyezések alapján alakították ki. A sorsolásra vasárnap 13.30 órától kerül sor Bécsben.

Az már korábban eldőlt, hogy a mieink a B-csoportba kapnak besorolást, a meccseinket pedig a hollandiai 's-Hertogenbosch városban játsszuk a mintegy négyezer néző befogadására alkalmas Maaspoort Arénában.

NŐI KÉZILABDA-VB 2025
EURÓPAI SELEJTEZŐ, SORSOLÁSI KALAPOK
Első kalap: Svédország, Montenegró, Lengyelország, Szlovénia, Románia, Svájc, Spanyolország, Ausztria, Csehország, Izland, Feröer
Második kalap: Észak-Macedónia, Horvátország, Törökország, Szerbia, Portugália, Ukrajna, Szlovákia, Izrael, Olaszország, Koszovó, Litvánia

A VB-HELYSZÍNEK
A-csoport: Dánia – Rotterdam
B-csoport: MAGYARORSZÁG – 's-Hertogenbosch
C-csoport: Németország (házigazda) – Stuttgart
D-csoport: Szlovénia* – Trier
E-csoport: Hollandia (házigazda) – Rotterdam
F-csoport: Franciaország (2023-as világbajnok) – 's-Hertogenbosch
G-csoport: Svédország* – Stuttgart
H-csoport: Norvégia – Trier
* ha kijut

 

 

Legfrissebb hírek

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
34 perce

Kézilabda: újra megrendezik itthon a nők és a férfiak Szuperkupa-mérkőzését

Kézilabda
6 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
7 órája

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Európai kézilabdaligák: Zsembery Viktória hét gólt szerzett

Kézilabda
2026.01.31. 21:41

Eredményes volt a horvát kézikapitány kifakadása, változtat az EHF az Eb lebonyolításán

Kézilabda
2026.01.30. 14:21

Sérülése után Laura Glauser készen áll a visszatérésre

Kézilabda
2026.01.30. 09:27

Játékossors: mérkőzés nélkül távozott a DVSC svéd kézilabdázója

Kézilabda
2026.01.29. 19:24
Ezek is érdekelhetik