Női kézilabda Eb: kérdéses lehet Raicsevics játéka a mieink ellen

Vágólapra másolva!
2024.12.01. 16:25
Raicsevics megsérült a szerbekkel vívott csoportmérkőzésen (Fotó: Imago)
A magyar válogatottal azonos ágon szereplő montenegrói női kézilabda-válogatott kapitánya, Milena Raicsevics számára idő előtt véget ért a szerbek ellen megnyert Európa-bajnoki csoportmérkőzés. A montenegrói szövetség közlése szerint a sérülése nem súlyos, de kéthetes kényszerpihenőt igényel, így kérdéses lehet a játéka a mieink ellen, ha összetalálkozunk a középdöntőben.

 

Az MR-vizsgálat azt mutatta, hogy a belső oldalszalag sérült, aminek következtében vérömleny alakult ki, és emiatt Raicsevics a románok és a csehek elleni csoportmérkőzéseken biztosan nem lép pályára.

A válogatott orvosi stábja azonban már most jelentős erőfeszítéseket tesz, hogy Raicsevics a lehető legrövidebb időn belül felépüljön, és a középdöntőre – amelynek a négy fordulóját szintén Debrecenben vívják – már készen álljon segíteni a társainak.

Montenegró a továbbjutás szempontjából fontos győzelmet aratott a nyitó körben a B-csoportban, a mieink pedig az A-csoport győzteseként a B-csoport leendő első helyezettje ellen indítják majd a középdöntőt. 

16. NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
A B-CSOPORT PROGRAMJA (DEBRECEN)
November 29., péntek
Románia–Csehország 29–28
Montenegró–Szerbia 24–18
December 1., vasárnap
18.00: Montenegró–Románia
20.30: Szerbia–Csehország
December 3., kedd
18.00: Szerbia–Románia
20.30: Csehország–Montenegró

 

Legfrissebb hírek

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Európai kézilabdaligák: Zsembery Viktória hét gólt szerzett

Kézilabda
2026.01.31. 21:41

Eredményes volt a horvát kézikapitány kifakadása, változtat az EHF az Eb lebonyolításán

Kézilabda
2026.01.30. 14:21

Sérülése után Laura Glauser készen áll a visszatérésre

Kézilabda
2026.01.30. 09:27

Játékossors: mérkőzés nélkül távozott a DVSC svéd kézilabdázója

Kézilabda
2026.01.29. 19:24

Új kihívás előtt áll a szombathelyi gólkirálynő

Kézilabda
2026.01.29. 17:47

Kézilabda: Szabó Laura tíz gólt lőtt a Borussia Dortmundnak – körkép

Kézilabda
2026.01.28. 23:30

Női kézilabda Európa-liga: egygólos esztergomi siker Franciaországban

Kézilabda
2026.01.24. 21:44
Ezek is érdekelhetik