Bánhidi: Olyanok vagyunk, mint az oroszlán

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2025.01.28. 16:03
Bánhidi Bence szerint motiválja őket, hogy rengeteg ember előtt játszhatnak Zágrábban a horvátokkal (Fotó: Árvai Károly)
Mint ismert, a magyar férfi kézilabda-válogatott 18 órától a társházigazda horvátokkal csap össze a dán, horvát, norvég közös rendezésű világbajnokság negyeddöntőjében. A nyugati szomszédaink elleni rangadó előtt Bánhidi Bence interjút adott a Nemzetközi Kézilabda-szövetségnek, s úgy fogalmazott, nemzeti csapatunk álma, hogy a legjobb négy között legyünk.

„Egy edzésünk, egy taktikai edzésünk és egy videoelemzésünk volt, fizikálisan felkészítettük a testünket, vasárnap pedig egy normál edzőtermi foglalkozásunk volt” – mondta az ihf.infónak Bánhidi Bence a magyar válogatott két szabadnapja kapcsán.

„Ezek nem pihenőnapok voltak, de két csodálatos nap volt számunkra. Szükségünk is volt rájuk, mert nehéz volt a legutóbbi hat mérkőzés és a két szabadnap sok energiát adhat” – hangsúlyozta az OTP Bank-Pick Szeged beállója.

„Az az álmunk, hogy a legjobb négy között legyünk” – húzta alá Bánhidi Bence, aki 2017-es bemutatkozása óta 110-szer volt eredményes világbajnokságokon.

„Ha ott akarsz lenni a vb negyeddöntőjében, hogy továbbjuss az elődöntőbe, azt a riválist kell legyőznöd, akit kapsz, nem számít, ki az” – fogalmazott a beálló, aki felidézte, hogy 2021-ben Franciaország hosszabbítás után jutott tovább ellenünk. „És nekik hihetetlen csapatuk volt, ahogy a horvátoknak is” – jegyezte meg Bánhidi.

„Sok lehetőségünk volt az előző tornákon, de most, életünkben először itt az ideje, hogy bejussunk a négy közé és remélem, hogy élni fogunk ezzel az eséllyel. Nyernünk kell! Nem számít, ki az ellenfél! A lehetőség itt van a kezünkben! Minden pozitív a csapat körül, örülünk, hogy itt lehetünk és készen állunk a horvátok elleni csatára” – emelte ki a 206 centis beálló, megjegyezve, hogy a mieinknek nem lesz egyszerű dolguk, hiszen a 15 ezer fő befogadására alkalmas zágrábi csarnokban kell legyőzniük a szurkolóik által támogatott házigazdákat.

„Amikor elkezdtem kézilabdázni, nem gondoltam rá, hogy ilyen arénákban, ennyi ember előtt játszhatom. olyan játékos voltam, aki erősen lőtt, de nem tudott egy kilométert sem futni és most itt vagyok Zágrábban és vb-negyeddöntőt játszom” – elevenítette fel Bánhidi.

„Számunkra sok erőt, ambíciót és motivációt ad, hogy ennyi ember előtt játszhatunk. A meccsen viszont nem a szurkolókra, hanem a védekezésre, a támadásra és a taktikára kell figyelnünk. Olyanok vagyunk, mint az oroszlánok, mert a védekezésünk elképesztő és kemény. Ez a mi erőnk és ez sokat ad nekünk, mert minden a védelmünkön múlik. Egy meccsünk van, hogy elérjük az álmunkat és pályafutásunk nagy célját. Boldog vagyok, hogy itt lehetek és egy olyan csapat ellen játszatunk, amely otthon szerepel. Egyszerűen boldog vagyok és szeretném élvezni a játékot” – zárta szavait a szegedi kézilabdázó.

Zágrábban már tudják a végeredményt?

A Nemzeti Sport tudósítói már a helyszínen tartózkodnak. A csarnok kivetítőjén már a mérkőzés végeredményébe „betekintést kaptak”, s ez alapján jók a kilátásaink, ugyanis 23–22-re megnyertük a mérkőzést.

A zágrábi csarnokban már tudják a végeredményt? (Fotó: Pusztai Viola)

KÉZILABDA
FÉRFI VILÁGBAJNOKSÁG
NEGYEDDÖNTŐ
18.00: Horvátország–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport)
21.00: Franciaország–Egyiptom (Tv: M4 Sport)
ALSÓHÁZI HELYOSZTÓK
A 31. HELYÉRT
Guinea–Kuba 28–28 – hétméteresekkel: 5–3
A 29. HELYÉRT
15.30: Algéria–Bahrein
A 27. HELYÉRT
18.00: Kuvait–Japán
A 25. HELYÉRT
20.30: Lengyelország–Egyesült Államok

Legfrissebb hírek

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
10 órája

Kézilabda: Nagy Benedek visszatér a spanyol élvonalba

Kézilabda
17 órája

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
2026.02.03. 15:06

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
2026.02.03. 14:28

Kézilabda: újra megrendezik itthon a nők és a férfiak Szuperkupa-mérkőzését

Kézilabda
2026.02.03. 12:23

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 19:47

A horvátok tíz év után lettek újra bronzérmesek a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 17:21

Szegedi az álomcsapatban, Gidsel révén először lett dán játékos a férfi kézi Eb MVP-je

Kézilabda
2026.02.01. 13:52
Ezek is érdekelhetik