Chema Rodríguez: Hónapok óta készülünk a Hollandia elleni mérkőzésre

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2025.01.17. 22:56
Chema Rodríguez (Fotó: Árvai Károly)
Mint ismert, a horvát-dán-norvég közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokságon a magyar válogatott 35–18-ra győzte le az újonc Guineát – ezzel a győzelemmel bebiztosítottuk továbbjutásunkat a középdöntőbe, vasárnap Hollandia ellen a csoportelsőség megszerzése a tét. Nézzük, hogyan értékeltek a főszereplők a siker után.

Szita Zoltánt választották a Guinea elleni meccs legjobbjának, elsőként ő nyilatkozott az M4 Sportnak.

„Minden mérkőzés nagyon fontos számunkra, minden lehetőséget meg kell ragadni a fejlődésre, hiszen holnapután nagyon fontos találkozó vár ránk. Most az a legfontosabb, hogy a regenerációt a legmagasabb fokon végigvigyük, és felkészüljünk a hollandok ellen. Úgy gondolom, hogy védelemben és kapusteljesítményben is tudtunk előre lépni, illetve a letámadásokban is” – mondta a magyar válogatott balátlövője. 

Ligetvári Patrik elégedetten állt az M4 Sport kamerái elé. 

„Szerintem maximálisan elégedettek lehetünk, hiszen jól védekeztünk, (Mikler) Roli is segített nekünk hátulról. Le tudtuk rohanni őket, olyan mérkőzést játszottunk, amilyet elképzeltünk. Képesek voltunk fejlődni, és önbizalmat is szereztünk. Teljesen más típusú meccs lesz Hollandia ellen, mostantól a regenerációé a főszerep, és csak a következő mérkőzés jár a fejünkben” – nyilatkozta Ligervári. 

Chema Rodríguez elárulta: hónapok óta készül a válogatott a Hollandia elleni ütközetre. 

„Természetesen elégedett vagyok a győzelemmel, nagy különbséggel nyertünk. Csak a jövőre gondolunk, a legfontosabb pedig az, hogy nincs sérültünk. Készen állunk a Hollandia elleni mérkőzésre, mindenkire számíthatunk. Hónapok óta készülünk erre a meccsre, már az Európa-bajnokság óta ez jár a fejünkben. Nehéz meccs lesz, jó csapatról van szó, de szeretnénk nyerni” – mondta a magyar válogatott szövetségi kapitánya. 

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, CSOPORTKÖR
2. FORDULÓ
D-CSOPORT (VARASD)
MAGYARORSZÁG–GUINEA 35–18 (20–9) 
Varasd, 1000 néző. Vezette: Ahmad Gheisarian, Amir Gheisarian (irániak)
MAGYARORSZÁG: MIKLER R. 1 – Fazekas G. 2, Ilic Z. 2, Sipos A., LIGETVÁRI 2, SZITA 7, Krakovszki B. 3. Csere: Bánhidi 1, IMRE B. 6 (2), Rosta M. 1, Ónodi-Jánoskúti 2, Krakovszki Zs. 3, Hanusz 2, Bodó 1, Ancsin G. 2. Szövetségi kapitány: Chema Rodríguez
GUINEA: PIERRE – Lebon 2 (1), Pasquet 3, Corcher 3, Sissoko 3, Eponouh 3, Doisel. Csere: Jabea Njo (kapus), Diallo 2, Sawadogo 2, Toure, Sylla, Magassa, Sidibe. Szövetségi kapitány: Kevin Decaux
Az eredmény alakulása. 4. p.: 1–1. 11. p.: 7–1. 17. p.: 10–6. 23. p.: 14–9. 36. p.: 25–12. 42. p.: 28–14. 45. p.: 30–15. 55. p.: 35–15
Kiállítások: 2, ill. 10 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 1/1

A nap másik mérkőzésén
Hollandia–Észak-Macedónia 37–32

    
1. Hollandia

2

2

77–55

+22

4

2. MAGYARORSZÁG

2

1

1

62–45

+17

3

3. Észak-Macedónia

2

1

1

59–64

–5

1

4. Guinea

2

2

41–75

–34

0

A D-csoport állása

A D-CSOPORT PROGRAMJA
Január 15., szerda
Hollandia–Guinea 40–23
Magyarország–Észak-Macedónia 27–27
Január 19., vasárnap
18.00: Észak-Macedónia–Guinea
20.30: Magyarország–Hollandia

 

Legfrissebb hírek

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
2026.02.03. 15:06

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
2026.02.03. 14:28

Szerbiával vagy Litvániával játszik a vb-ért a magyar férfi kéziválogatott

Kézilabda
2026.01.31. 15:15

Az érem két oldala: mennyit ér ez a 10. hely a férfi kézilabda Eb-n?

Kézilabda
2026.01.30. 06:33

Olvasóinknál Imre Bence kiemelkedett a magyar csapatból a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.01.29. 11:38

Férfi kézilabda Eb: Nagy László csalódott, de egyben büszke is

Kézilabda
2026.01.29. 11:21

75 éves az olimpiai 6. helyezett kézilabdázó, Buday Ferenc

Kézilabda
2026.01.29. 06:42

Kézilabda: a mieink újra találkozhatnak az olaszokkal vagy a lengyelekkel

Kézilabda
2026.01.29. 00:06
Ezek is érdekelhetik