Éles József: A legrosszabb rémálmom, amikor a franciák elleni bronzmeccsen kihagytam a hetest

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.01.15. 11:40
Éles Józsefnek örök emlék az 1997-es világbajnoki negyedik hely (Fotó: Török Attila)
A kedden kezdődő férfi kézilabda-világbajnokság előtt Éles Józseffel és Pásztor Istvánnal beszélgettünk a Nemzeti Sportrádió Hazafutás című műsorában. Az 1997-es vb-n 4. helyet szerző válogatottunk két játékosával felidéztük az akkor történteket egészen az elődöntőig és a bronzmeccs hajrájában elhibázott büntetőig. Éles Józsefben ugyan a mai napig maradt hiányérzet az elszalasztott lehetőség miatt, az akkor történtek örök emléket jelentenek mindannyiuknak, ami a mai napig összeköti őket.

Éles József és Pásztor István elmondta, hogy a válogatottban nyolc évet játszottak együtt, míg klubbal együtt tíz éven át voltak csapattársak. „Nem azért, mert itt van, isteni balátlövő volt, megelőzte a korát. Nagyon jól cselezett, és nagyon jó döntéseket hozott” – mondta Élesről Pásztor István. A dicséret visszafele is járt: „István olyan szélső volt, akivel élmény volt játszani. Szerettem vele játszani, tudtam, hogy bármilyen körülmények között góllal fejezzük be a támadást.”

Az 1997-es világbajnokságot a mostani szokásoktól eltérően májusban rendezték. Pásztor és Éles is elmondta, hogy a hosszú idény után mindketten fáradtak voltak, de a japán világbajnokság így is csodálatos élmény volt. „Egy olyan idegen világban voltunk, ami adott egy plusz motivációt mindenkinek. Nagyon jó volt a hangulat, a Veszprémből 12-en vagy 13-an voltunk, ez a mag olyan erőt adott, ami sokáig vitt minket” – mondta Pásztor. 

„Az volt az egyik legjobb francia válogatott. A legrosszabb rémálmom, amikor a franciák elleni bronzmeccs végjátékában kihagytam a hetest. Ha azt belövöm, akkor lehet, hogy lett volna sansz a harmadik hely megszerzésére. A csapat nagyon jól küzdött, félelmetesen jól játszottunk” – árulta el Éles József.

A TELJES BESZÉLGETÉST IDE KATTINTVA HALLGATHATJA MEG

KÉZILABDA
FÉRFI VILÁGBAJNOKSÁG, CSOPORTKÖR 
1. FORDULÓ
D-CSOPORT (VARASD)
A D-CSOPORT PROGRAMJA (VARASD)
Január 15., szerda
18.00: Hollandia–Guinea
20.30: Magyarország–Észak-Macedónia (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Január 17., péntek
18.00: Hollandia–Észak-Macedónia
20.30: Guinea–Magyarország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Január 19., vasárnap
18.00: Észak-Macedónia–Guinea
20.30: Magyarország–Hollandia (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
 

Kézilabda
2025.01.06. 19:38

29. férfi kézilabda-világbajnokság, Dánia, Horvátország, Norvégia, 2025

Dánia megvédte címét, a magyar válogatott a nyolcadik helyen zárt.

 

Legfrissebb hírek

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
9 órája

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
9 órája

Kézilabda: újra megrendezik itthon a nők és a férfiak Szuperkupa-mérkőzését

Kézilabda
12 órája

Schmidt Ádám: A sportnak meg kell maradnia kiemelt stratégiai ágazatként

Egyéb egyéni
2026.02.02. 15:06

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 19:47

A horvátok tíz év után lettek újra bronzérmesek a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 17:21

Szegedi az álomcsapatban, Gidsel révén először lett dán játékos a férfi kézi Eb MVP-je

Kézilabda
2026.02.01. 13:52

Szerbiával vagy Litvániával játszik a vb-ért a magyar férfi kéziválogatott

Kézilabda
2026.01.31. 15:15
Ezek is érdekelhetik