Női kézilabda MK: a címvédő Ferencváros hétgólos sikerrel jutott elődöntőbe Vácon

Vágólapra másolva!
2025.01.14. 20:06
Hársfalvi Júlia akcióban (Fotó: fradi.hu)
Az elmúlt három kiírás győztese, a Ferencváros a legjobb négy közé jutott a női kézilabda Magyar Kupában, amelynek első negyeddöntőjében 32–25-re nyert Vácon.

 

Hat nap alatt másodszor találkozott egymással a két együttes: múlt hét szerdán 42–32-re nyert házigazdaként bajnokin az abban a sorozatban is címvédő fővárosi együttes. Az akkori tízgólos siker ellenére intő jel volt a zöld-fehéreknek, hogy ennél több gólt még nem kaptak ebben az idényben. 

Az első félidő sokáig kiegyenlített volt, 5–2-re ellépett ugyan az FTC, ám a házigazda fordítani tudott. A 23. perc végétől – 11–9-es váci vezetésről – aztán egy 5–0-s periódussal visszaállította az addigi legnagyobb különbséget a címvédő.

Alig több mint tíz perc telt el a pihenő után, amikor 21–15-ös ferencvárosi előnyt mutatott az eredményjelző, a záró tíz percbe lépve pedig már hét találat volt közte a címvédő javára (28–21), amelynek fölényes győzelme és így a négyes döntőbe jutása nem forgott veszélyben. 

Hazai részről Afentáler Sára, a vendégektől az Európa-bajnoki bronzérmes Simon Petra zárt egyaránt hat góllal.

NŐI KÉZILABDA MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Váci NKSE–FTC-Rail Cargo Hungaria 25–32 (11–14)
Gólszerző: Afentáler 6 (2), Kurucz 5, Tyiskov-Helembai 4, Csíkos 3, Háfra 2, Juhász 2, Varga 1, Pelczéder 1, Miklós 1, ill. Simon 6, Klujber 5, Malestein 4, Márton 4, Bölk 4, Hársfalvi 3, Szöllősi-Zácsik 2, Kanor 2, Bordás 1, Glauser 1
TOVÁBBI PROGRAM
Szerda
17.00: Győri Audi ETO KC–Alba Fehérvár KC
18.00: Motherson Mosonmagyaróvári KC–DVSC Schaeffler
Szombat
17.00: Moyra-Budaörs–Vasas SC

 

Legfrissebb hírek

Megúszta a súlyosabb sérülést az FTC leendő irányítója

Kézilabda
36 perce

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
2026.02.04. 23:19

Az ETO Szombathelyen, az FTC Mosonmagyaróváron aratott magabiztos győzelmet a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.02.04. 19:44

Női kézilabda: orrtörés miatt kihagyás vár az FTC olimpiai bajnok beállójára

Kézilabda
2026.02.04. 16:47

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
2026.02.03. 18:10

Kézilabda: újra megrendezik itthon a nők és a férfiak Szuperkupa-mérkőzését

Kézilabda
2026.02.03. 12:23

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2026.02.03. 11:04

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49
Ezek is érdekelhetik