Sipos Adrián a végjátékról: Azért jöttek a szurkolók, hogy izgalmakat is lássanak

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
• Varasd
2025.01.19. 23:20
Elképesztő munkát tett bele a magyar csapat a védekezésbe (Fotó: Árvai Károly)
Elképesztő kemény védekezést, a végjátékban némi izgalmakat hozó mérkőzésen a magyar férfi kézilabda-válogatott 36–32-re győzte le a hollandokat a vb-n. A védelem oszlopát, Sipos Adriánt kérdeztük a győzelem után.

„Az első félidő végére jobban elfáradtam, mint a másodikban. Nagyon-nagyon kemény volt, hiszen tudtuk, hogy rengeteg egy az egy elleni akcióra kell számítanunk a hollandoktól. Ez ellen a legnehezebb védekezni, főleg, hogy a világ egyik legjobb irányítóját, Luc Steinst kellett megfognunk. Ezt nagyon jól sikerült megoldanunk, örülök, hogy ilyen jó védekezéssel tudtunk előrukkolni” – mondta Sipos Adrián az NSO Tv-nek.

Videónkban külön is kitér a mérkőzés elején Luc Steins által kiharcolt kétpercekre, valamint a némi izgalmat hozó végjátékról, és a magyar szurkolók által teremtett hazai pályáról is beszél.

Kézilabda
2025.01.19. 22:16

Nagyon fontos, reményt adó győzelmet arattunk Hollandia ellen a férfi kézi-vb-n – csoportelsőség a jutalma

A legfontosabb mérkőzésen nyújtotta az eddigi legjobb teljesítményét válogatottunk, három pontot viszünk a középdöntőbe.

 

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
D-CSOPORT (VARASD)
MAGYARORSZÁG–HOLLANDIA 36–32 (19–17)
Varasd, 4000 néző. V: Jörum, Kleven (norvégok)
MAGYARORSZÁG: Palasics – Fazekas G. 2, Ilic Z. 3, SIPOS A. 1, LIGETVÁRI, SZITA 6, BÓKA 6. Csere: Mikler R. (kapus), Imre B. 3 (1), Bánhidi 3, Ancsin G., LÉKAI 6 (4), Krakovszki Zs. 1, Rosta M., BODÓ 5. Szövetségi kapitány: Chema Rodríguez
HOLLANDIA: Ravensbergen 1 – Nagtegaal 2, K. Smits 3, Steins 3, KOOIJ 5, Stavast 1, TEN VELDE 10 (3). Csere: Dorgelo (kapus), Schoenaker, Versteijnen 2, Kleijkers 1, BAIJENS 4. Szövetségi kapitány: Staffan Olsson
Az eredmény alakulása. 3. perc: 1–3. 8. p.: 4–7. 16. p.: 9–9. 21. p.: 13–11. 27. p.: 16–13. 37. p.: 23–19. 44. p.: 27–23. 48. p.: 28–26. 53. p.: 33–29. 56. p.: 33–32
Kiállítások: 16, ill. 12 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Chema Rodríguez: – Fantasztikus munkát végeztünk, a játékosok és a csapat is lenyűgöző teljesítményt nyújtott. Csakis a büszkeség hangján szólhatok róluk, mindenki az lehet erre a válogatottra. Hollandia ellen nagyon nehéz dolgod van, de kiválóan oldottuk meg védekezésben az egy egy elleni szituációkat, támadásban is jók voltunk, sok gólt lőttünk. Tényleg nagyon boldog és büszke vagyok.

 

Legfrissebb hírek

Xavi lett a holland szövetségi kapitány – hivatalos

Minden más foci
8 órája

Xavival is tárgyalt a holland szövetség a kapitányi posztról – sajtóhír

Minden más foci
13 órája

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
17 órája

A Benelux-út: légiósainknak ez az ugródeszka az elitligák felé

Légiósok
2026.08.11. 08:53

Emil Nielsen: A csapat célja, hogy bejusson a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe

Kézilabda
2026.08.09. 12:28

Nyílt vízi úszás: bronzérmes a magyar csapat a párizsi Eb-n

Úszás
2026.08.08. 11:13

„Én vagyok ennyire okos, vagy maga ennyire buta?” – Louis van Gaal 75 éves

Népsport
2026.08.08. 09:17

Férfi kézilabda ifjúsági Eb: nem jutott elődöntőbe a magyar csapat

Kézilabda
2026.08.06. 21:32