Hlavaty Tamás lesz Faluvégi Dorottyáék edzője – hivatalos

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.14. 12:47
Hlavaty Tamás a következő idényt Németországban kezdi (Fotó: Facebook, HB Ludwigsburg)
A német női kézilabda-bajnokságban szereplő, Faluvégi Dorottyát is foglalkoztató HB Ludwigsburg saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy Hlavaty Tamás lesz a következő idénytől a vezetőedző.

Jakob Vestergaard már korábban bejelentette, hogy az idény végén otthagyja a német női kézilabdabajnok HB Ludwigsburgot, mert családi okok miatt visszatér Dániába.

A vezetőség azóta megtalálta a dán szakember utódját, a következő idényben Hlavaty Tamás irányít. A 38 éves szakember két évre írt alá Németországban.

„Ő volt az álomjelöltünk, hatalmas nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, és tudja, milyen a filozófiánk” – áradozott Hlavatyról Gerit Winnen sportigazgató, aki szerint az új edző a tökéletes megoldás számukra.

Az előző szezonban Bietigheim néven Bajnokok Ligája-ezüstérmes klub honlapja pénteki beszámolójában jelezte: Hlavaty szerződése 2027 júniusáig szól majd.

A 38 esztendős felvidéki tréner ebben az idényben a Vipers Kristiansand edzője volt, ám a háromszoros BL-győztes klub január derekán csődbe ment. Hlavaty nemrég nemet mondott a Mosonmagyaróvárnak, és sajtóhírek szerint a Gloria Bistrita-Nasaud is megkereste őt, ezt viszont Romániában cáfolták, mondván, a Gloria nem akar olyan szakvezetőt, aki közben egy válogatottnál is dolgozik. Hlavaty ugyanis az idény végéig a cseh válogatott társ-szövetségi kapitányaként dolgozik.

 

 

Legfrissebb hírek

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
2025.09.12. 15:13

„Hamarosan hárman leszünk” – a negyedik győri játékos jelentette be, hogy babát vár

Kézilabda
2025.09.11. 11:35

Rasszista atrocitások érték Mosonmagyaróváron a Győr kézilabdázóit

Kézilabda
2025.09.10. 21:49

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

Rendhagyó csapatbemutatót tartott a Metz a Francia Légierő közreműködésével – videó

Kézilabda
2025.09.10. 17:25

Akik a kézilabda jövőjét jelenthetik: a 15 legtehetségesebb női játékos

Képes Sport
2025.09.08. 17:56

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35

A német Dortmund otthonában rajtol a címvédő Győr

Kézilabda
2025.09.07. 09:40
Ezek is érdekelhetik