„Nagyon szeretnék még visszatérni az Elek Gyula Arénába” – Böde-Bíró Blanka a babavárásról

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.02.25. 11:02
Még a csapattal gyakorol, de közben már az anyaságra is készül a női kézilabda NB I-ben szereplő Ferencváros magyar válogatott kapusa, Böde-Bíró Blanka, akivel a Fradi TV beszélgetett.

A Fradi TV adásában Böde-Bíró Blanka elmondta, jól érzi magát és örömmel éli át a mostani időszakot. Megosztotta azt is, hogy elsőként a férjének, Böde Dánielnek számolt be arról, hogy babát vár, majd következett a család többi tagja és a szűk baráti kör. A nagy hírről természetesen csapattársai is értesültek, s mint mondta, mindenki figyelmes vele, folyamatosan érdeklődnek az állapotáról, és sokat törődnek vele az öltözőben. Így például Szöllősi-Zácsik Szandra és Laura Glauser is rendszeresen ellátja őt hasznos tanácsokkal. 

„Eddig minden zökkenőmentes” – tett hozzá Böde-Bíró, aki arról is beszámolt, hogy a babavárási időszak ugyanakkor nem nagyon változtatott az életén. „Minden edzésen itt vagyok a lányokkal, heti egyszer van, hogy külön dolgozom Gazsó Dorottyával, aki anyaként már szintén átélte mindezt. Azt érzem, hogy lazább az élet, nincs a meccs adta stresszhelyzet.”

„Teljesen más ez, mint amikor sérült voltam, mert az akkor egy negatív dolog volt, ez pedig pozitív. Mindenre van időm, és így mindent meg is tudok csinálni” – mondta a ferencvárosiak kapusa, aki a műsor végén úgy fogalmazott, hogy párjával egyelőre nem látogatják a bababoltokat, még nem vásároltak semmit: „Úgy gondoljuk, hogy erre azért még van időnk.”

A zöld-fehérek kapusa azt is elmondta, hogy már megvan a baba neve, egyelőre azonban még nem akarja elárulni. Elismerte, párjával voltak kisebb harcok a névválasztást illetően, de végül dűlőre jutottak. 

„Nagyon szeretnék még visszatérni az Elek Gyula Arénába” – zárta a beszélgetést Böde-Bíró. 

 

Legfrissebb hírek

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
4 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
11 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
13 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49
Ezek is érdekelhetik